A Világ VI Fejezet

A Világ

VI. Fejezet

Az örök kaland.

Mint minden sétám ez is egy korház közelébe sodor. Már egyszer végig gondoltam egy nagyon ide illő kifejezetten lelkesítő gondolat menetet, de akkor ennyibe hagytam a dolgot. Bár a legutóbb egy igen szép Léleklenyomattal lettem gazdagabb és egy jó öreg ezüst dollárral. Elég szép emlék képek fűznek hozzá, azóta is újra éltem egy párszor, bár azt hiszem ez még közelebb fog vinni a Tébolyhoz amit már szinte a lelkemen érzek.

Lélek, érdekes, hogy ez az egyetlen állandó ami az ember maga után hagyhat. Építhet bármekkora házat, meg tehet több ezer csodát, vagy akár ő lehet a világ legszörnyűbb embere, de a végén úgy is csak maga a lelke marad meg a világ végezetéig. De vajon minden lélek jó helyen van ott ahol most? Nm lehet, hogy valaki a szíve mélyén egy teljesen más Világ részese lenne? Néha bele gondolok én is milyen lenne normális emberként élni, mennyivel egyszerűbb lenne, de utána arra jövők rá, hogy ha így lenne akkor most nem én lennék én. Minden kereszt amit a hátamon viszek az tesz engem önmagammá.

Bár ez egy nagyon érdekes gondolat menet ami kivételesen nem a tébolyhoz visz közelebb egy sokkal érdekesebb dolog ragadja meg a figyelmem. Ilyet eddig még nem láttam! Ami az én szemeimmel elég nagy szó. Régen olvastam már róluk, de valahogy soha nem tudtam hinni a létezésükben. Egy Gardener's soul, azaz lélekkertész. Egy egyszerű lebegő energia ami képes egyik dimenzióból a másikba utazni. Egy kosárlabda méretű lebegő kék színű energiagömb. Képes magához csatolni egy lelket és egy másik síkra vinni. Régen úgy gondoltam ők visznek minden lelket a túlvilágra, viszont túl sok halált láttam már ahhoz, hogy ezt sokáig így gondoljam. Eddig a percig meg voltam győződve róla, hogy vagy nagyon rég kihaltak vagy soha sem léteztek. Erre itt vagy egy pont a szemem előtt, olyan ritkaság ez amit el se tudok hinni.

Talán csak álmodok? Vagy idő előtt ragadott magával a Téboly? Nem, ébren vagyok és a napom eddigi részéből ítélve a józanságom is megvan még és nem is ittam ma még semmit. De akkor ezek szerint a Gardener's soul tényleg létezik.

Lassan ellebeg mellettem és még csak most veszem észre, hogy egy Léleklenyomat van hozzá ragadva. Talán az előző utasának az emlékei. Milyen lélek lehet az amiért egy ilyen legendás kertész jön el? Tudnom kell! Nem lenne szabad ennyiszer használnom a képességem, hiszen a napokban volt még csak az a Léleklenyomat a Kopott Medállal, de ennek a hívásnak nem tudok ellent mondani. Megérintem óvatosan a Léleklenyomatott és már kezdődik is az utazás egy másik élet emlékeibe.

Nagyon fáj mindenem, egy ideje már nem engednek el sehova az orvosok. Ez mondjuk annyira nem nagy újdonság az elmúlt pár évben is nagyon óvatosak voltak velem elég különleges beteg vagyok számukra. Az első vizsgálatokon az orvos még poénkodot, hogy majd egy betegséget fognak elnevezni rólam. Hát kiderült, hogy a betegségemnek már van neve. Na jó teljesen őszintén megvallva több betegségem is van több bonyolult latin névvel, rá kellet jönnöm, hogy minél ritkább egy betegség a hétköznapi életbe használatos neve annál bonyolultabb, ebből adódik, hogy a nátha nem egy komoly betegség. Bár a Spanyol nátha az, azt hiszem egy újabb elméletem mehet a kukába. Pedig egész ígéretes volt.

Nincs sok barátom, mondhatni kevés, az életmódom ezt nem teszi lehetővé és bele gondolva ki akar magának pár évre barátot, hogy utána részt vegyen egy temetésen? Bár ha van tor akkor megéri. Sokan nem szeretik a morbid humorom, de én vagyok ilyen helyzetbe, jogomba áll poénkodni a saját helyzetemen. A humorom az egyik ami tartja bennem a lelket. De van valami amit ennél is jobban szeretek és sokkal többet segített. Az animék világa. Imádom nézni az animéket, vagy épp olvasni a mangákat, nekem már zsigerből jön a Baka vagy a Kawai . A macskámat meg már rég csak Neko ként szólítom magamhoz. Nem is tudom már mennyit láttam vagy mennyit olvastam. A kórházban töltött idő egyetlen előnye, hogy elég sok szabad időm van.

Eleinte könnyű volt, mert mindig volt következő rész. Persze a kevés epizód számmal futó animák vagy mangák mindig hoztak ki néhány ovát ami a történet hőseit mindig új helyzetbe hozza, vagy ha a hivatalos készítők nem is írnak új történetet egy két fan mindig van aki ír egy egy érdekes fanficet. Ezeket is mindig hatalmas odaadással olvasom és persze értékelem is. Azok a közösségek szeretnek is, jó volt néhány arccal találkozni pár Conon bár már oda se engednek az orvosok.

De mindközül kedvencem a Fairy Tail. Nagyon szurkolok, hogy még a halálom előtt véget érjen. Nem akarom, úgy bevégezni, hogy nem jutok el Natsu kalandjának a végére. Minden hétfőn lesem a Naruto-kun honlapját, hogy felkerült-e az új rész. Komoly pánikot okoz amikor pár napot késnek, de olyankor meg újra nézek pár részt. De amikor felkerül habozás nélkül neki esek és olvasok. Egy ideje már a Manga átvette a helyet, mert hát az előrébb jár, az én helyzetemet elnézve ez nem egy elhanyagolható szempont.

Megkaptam a mai nap utolsó adag gyógyszerét, lassan ideje aludnom. Oldalra fordulva egy érdekes kék fényt láttok közeledni, olyan mint egy spiritball. Meglepődnék, de ennyi anime után nem meglepő, bár szólhattak volna, hogy az új gyógyszerem hallucinációt is okoz. Ez a kék kis labda egyre közelebb jön és én egyre álmosabb leszek és ahogy hozzám ér mély álomba zuhanok.

Itt állok a Magnolia vasútállomás peronján. Annyi szép emlék köt ide, hogy Natsu hányszor rinyált, hogy ő nem akar vonattal utazni, amikor megalapult a Fairy Tail legerősebb csapata és együtt indultak útnak. Pont itt gyülekeztek. Amikor Wendy először ment el egyedül egy munkát telejsíteni… oh mennyi emlékezetes vicces pillanat, Natsu ekkor ragadt a vonaton és utazott napokig, ami az ő betegségségével elég szörnyű lehetet.

Szinte fejből tudom, hogy innen hogyan juthatok el a céh épületébe. A kérdés már csak az, hogy a parkon át menjek ahol Gazille egy fához szegezte Levy csapatát és ahol később Laxus leverte rajta, vagy ha már Laxus akkor talán jobb lenne a Caldia székesegyházat útba ejteni ahol a céh történetének legnagyobb belső csatája zajlott le. Kicsit nagy kerülő lenne, de akár Lucy albérletét os útba ejthetném, talán én is sétálhatnék úgy a part szélén úgy ahogy Ő szokott, talán rám is rám szólna a csónakból az a fickó, hogy vigyázzak magamra, kár hogy róla nem tudunk meg többet. De ha már itt vagyok beszélhetnék vele is milyen a legnagyszerűbb városba élni, ott ahol a legerősebb és legjobb céh is honol, a Fairy Tail.

A lábam automatikusan elindul a céh otthona felé, az utcákon járva ezer és ezer újabb emlék jut eszembe ahogy ez a szedet vetet kis család az ügyeit intézte. Az a kisgyerek is rám integet aki miatt Gray annak idején bevállalt egy teli találatot Bixlowtól. A sikátort is felismerem ahol Juvia elfogta Lucyt és ahol Gazille lenyomta az akkor még erőtlen Lokit. Mennyi szép emlék, pedig csak olvastam nagyját és persze utána ahogy kijött animábe meg is néztem.

Megérkeztem a céh kapujához, a szívem csak úgy kalapál mint ahogy azt már jó ideje nem tette. Átlépek a boltíven, be az ajtón. Nem hezitálok. Ott van mindenki a céhből, ott ülnek és beszélgetnek. Mindenki itt van! Az összes hősöm, el se hiszem.

Álmélkodásomat egy ismerős hang töri meg, maga Mirajane szól hozzám. Az a Mirajane akit csak a démon ként ismernek, az aki annyit volt címlapon.

- Szia téged mi szél hozott a Fairy Tailhez? Ha melót hoztál kérlek rakd ki a falra.

A torkom kiszárad, a lábaim remegtek de minden félelmem ellenére kimondtam.

- Én…Én csatlakozni szeretnék a céhez. A Fairy Tail tagja szeretnék lenni.

- Mester? Gyere ide, ez a fiatal vándor a családunk tagja szeretne lenni.

A pultról lepattant egy alacsony öregapó. Te jó ég, tényleg ennyire kicsi lenne? Maga Makarov mester jött felém, a tíz szent mágus egyike, a család apja, az aki az életével is védi a gyermekeit. Akinek ereje páratlan, a Fairy Law használója egy élő legenda.

- Mond ifjú, mért akarsz a Fairy Tail tagja lenni?

Könnyek gyülekeznek a szemembe de vidámsággal a szívembe válaszolok neki.

- Mindig is egy ilyen családra vágytam, egy olyan családra akik megvédnek ha bajba vagyok és akiket megvédhetek a ha bajba vagyok, egy ilyen érzésre, ahol véren felül is össze tarozunk, ahol a móka nem ér soha véget ahol ha kell vérünk adjuk egymásért, egy hely ahol hős lehetek anélkül, hogy hős akarnék lenni. Egy hely ahol a kaland soha nem ér véget.
Mondatom végén már nem csak az én szemem volt könnyes, hanem a mesteré is. Végre, úgy érzem hogy haza találtam…

- Még mielőtt beveszlek a családomba ismerned kell az első mester hagyatékát, azt amiért a céhünk a Fairy Tail nevet viseli. Vajon van farkuk a tündéreknek? És léteznek egyáltalán...?Senki sem tudja. Ez egy örök rejtély...Egy örök kaland… Ez volt az Fairy Tail első mesterének Mavis Vermillionnak a szava járása, hát én se kívánhatok többet mintegy örök kalandot céhünkbe. Üdvözöllek fiatal gyermekem, ismerkedj meg a testvéreiddel.

Egy szó se kellet megindultam befelé ahol Lucy Happy Natsu és Gray ült egy asztalnál, kicsit odébb Juvia leste Gray minden lépését. Ekkor hallottam meg Natsu panaszos hangját.

- Áh, úgy unatkozom, csinálni kéne valamit, talán el kellene vállalnunk valami melót.

Ekkor Lucy szólt hozzá panaszosan

- A legutóbbin is leromboltál egy fél várost, a jutalmunk szinte teljes egészét levonták a felújítások miatt! Így se tudom miből fogom kifizetni az albérletem, a főbérlő néni meg nem fog haladékot adni!

- Milyen finom tüze volt annak az Ősi templomnak, ugye Happy?

- Aye Sir, és a haluk is nagyon finom volt, hoztam is belőle Charenak, vajon merre van?

- Ne csak a kajára gondoljatok folyton, mi lesz így az én albérletemmel.

Ekkor léptem hozzájuk, kíváncsian néztek fel rám és persze magamat ismerve kimondtam az első hülyeséget ami eszembe jutott.

- Talán csócsózhatnánk is, egész jó vagyok benne…

- Csócsó?- nézet rám kérdőn Natsu- Az meg mi?

Szavak helyet koncentráltam pont ahogy Gray vissza emlékezésébe volt az alkotó mágiáról, ha elég erősen koncentrálok megalkothatom amit elképzelek. Így is lett Egy egész pofás kis csócsó asztal. Nem kellet hozzá sok és már mind a négyen ott álltunk és játszottunk. Natsu és Lucy egy csapatba, persze ez meg se lep. Én Grayel lettem egy csapatba. Happy Natsu feje körül repült és adta a tanácsokat bár valahogy mindegyiknek hal volt a végén. Közben Juvia diszkréten és titokba szurkolt Graynek, aminek a vége valamiért az lett, hogy „Ha Gray-sama nyer akkor egész biztos feleségül vesz…” mégis ki érti Juviát…

Egész jól haladtunk amíg egyszer Natsu nem változtatta tűzlabdává a labdát és Gray nem fagyasztotta le a fél pályát…  aztán ezen össze verekedtek, még szép hogy én se maradhattam ki belőle, bár hogy Elfman és Erza hogyan keveredet bele az nem teljesen tiszta, de azt hiszem egy igazi Fairy Tail tömeg verekedésnek lehettem a része. Aminek a vége persze az lett, hogy mindenki egy más hegyén hátán fekve nyomja a szunyát. annyira jó érzés volt. Olyasmi érzés amit egy farkas érezhet amikor a falkájával fekszik, úgy éreztem végre otthon vagyok…

Bármennyire is kerültem a gondolatát féltem az ébredéstől, féltem, hogy hirtelen vége lesz az álomnak és elveszi tőlem ezt az egész szépséget. Felkeltem és elindultam az ajtó felé, ha az állomás peronján kezdőt az egész érjen is ott véget, ahogy az ajtóhoz értem a Mester hangját hallottam meg

- Nem számít merre jársz, mi mindig vigyázni fogok rád

Könnyek szöktek a szemembe úgy fordultam hátra hogy válaszoljak, de ami a szemem elé tárult azt már sokszor láttam mégse hittem, hogy valaha ez nekem fog szólni. Magasba emelt mutató és hüvelyk ujjak… annyi és annyi részbe láttam ez most mégis csak nekem szólt. Felfoghatatlan érzés, hogy ilyen rövid idő alatt a céh tagja lehetek…

- Én nem akarok elmenni innen soha többé, ti vagytok a családom…

Az emlék véget ért, a Gardener's soul tovább libben… Az a tudat nyugtat, hogy ez a lélek végre ott van ahová igazán tartozik, egy olyan világba ahol a kezdete kezdetétől lennie kellet volna. Remélem ezeket a lényeket még többször fogom látni és talán ideje rá keresnem erre a Fairy Tailra hát ha nekem is megnyeri a tetszésem.