A Világ III. Fejezet

A Világ

III. Fejezet

Az ezüst dollár

Jó dolog sétálni a városba, de bármerre is megy az ember előbb utóbb egy kórháznál köt ki. Ez persze a magamfajtának egy kincses bánya, teli szomorú emlékekkel, korai reményekkel, későbbi erős hittel, egy mély vallásos fordulás és végül a könyörgés a Halál Angyalához.

Utálom az ilyen emlékeket, néhányat már végig néztem és egyszer se volt happy end a történet vége. Mindig hiszek abba, hogy na majd most ez a léleknyomat valójába a régi élet halála és valami új kezdete. Sajnos nem, a történet kezdete más és más de a vége ugyan az. Ez a mély felismerések időszaka, érzelmek sűrű hada. Több pszichológus is foglalkozott már a témával de igazán megérteni egyik se tudta még a folyamatot. Hogyan is írhatna valaki könyvet a vezetésről ha még kocsit se látott?  Ez az én fajtám ’”Szerencséje’’ mi nem csak látjuk de át is éljük ezeket a tragikus emlékeket. Ezek a léleklenyomatok amik a legtöbbször tébolyba taszítják a fajtánkat. Az egy dolog, hogy a fejlövés előtt alkudozik az ember a Halál Angyalával, de az sokkal szörnyűbb ahogy hosszú hónapokig próbálják a létük folytatását kiharcolni. Elnézve az emberi mocskot határozottan úgy érzem soha nem azok halnak meg akiknek meg kellene. Valahogy mindig a jó emberek mennek el korán és azok maradnak végig akik egy percet sem érdemelnek meg a világ szépségéből. A reggeli ég színei, az eső utáni táj illata, a Szerelem íze és a boldog kacagások hangja, ezek azok amiket a holtak már nem hallhatnak és azok akik haljak valójába soha nem is tudják igazán értékelni. Bár megtehetném, hogy mindenki végig nézhessen egy ilyen léleklenyomatot.

Megint sikerült belehajszolnom magam a légszívderítőbb gondolatmenetbe. Komolyan, néha tényleg elgondolkozok azon, hogy tudat alatt a Tébolyba akarom magam űzni. Csak tudnám miért is hozom fel magamba mindig ezeket a léleklenyomatokat.

A mostani kórházi sétámba azonban valami szokatlanra lettem figyelmes. Rendőrség. Szirénázó járművek nem szokatlanok erre, na de rendőrség? Ki gyilkolna egy kórházba? Valamelyik rokon talán kegyemet adott egy szerettének? Látom, ahogy a rendőrség emberei kíséretébe kihoznak egy hullazsákot. Most komolyan? Egy kórházból hova visznek egy hullát? Épp jobban kibontottam volna ezt a gondolatot amikor egy érme gurult elém a zsák irányából. Egy léleknyomat ami azt akarta, hogy megnézzem, még hogy nincs új a nap alatt…

Az első léleknyomat ami szinte követeli a megtekintést. Jobban megnézve az érmét látom, hogy ez egy ezüst egy dolláros. Elég nagy ritkaság az ilyen erre felé, mondhatni, hogy eddig én csak filmekbe láttam ilyesmit. Felveszem a földről és felkészülök az utazásra. Remélem ez nem a Téboly újabb jele, hogy beképzelem a léleknyomatok vonzását. Az ismerős érzés újra magával ragad. Belebizsereg a lelkem ahogy rezonálok ezzel az ismeretlen léleklenyomattal.

Egy újabb nap ezen a szemétdombon. Undorodom ezektől a beteg emberektől, mint ha bárkit is meghatna a nyomoruk. Túl régóta vagyok már a szakmába ahhoz, hogy ilyesmivel meghassanak. Persze kezdő orvos koromba még mindent bele adva akartam megmenteni az egész világot. Azzal a rengeteg tudással a fejembe mindent megtettem a betegeimért. Persze ez ma sem változott épp csak nem akarok mindenkit megmenteni csak is azokat akik hajlandóak rendesen megfizetni a szaktudásomat. Nehogy már ezért a fizetésért adjak bele mindent, hát mit képzelnek ezek? Valami szentnek gondolnak? Nevetséges, akinek van pénze annak érdemes élni és ha már van pénze illik megosztania azzal akinek a kezébe helyezi az életét. Akinek meg nincs pénze megfizetni a szaktudásom az meg minek éljen?

Akkor kezdjük a mai vizitet, nézzük csak kik is vannak bent. A régi szép időkbe még nyugodtan vezethettem kitől mennyi hálapénzt kaptam, de manapság már érzékenyek erre a témára, jobb nem hagyni semmilyen írásos bizonyítékot. Szerencse, hogy az igazán fontos dolgokat, mint amilyen a pénz is meg tudom jegyezni.

Áh igen az első páciens egy negyvenes éveiben járó nő. Mindig mosolyogva köszön el a fiaitól, integet nekik. Milyen abszurd, mit vigyorog az akinek felírtam negyven besugárzást és kilenc kemoterápiát? Ráadásul fizetni se fizetnek. Hát ennyit nem ér az élete? Ugyan már azt a párszáz ezret csak elő tudják valahonnan kaparni? Milyen csóró család már az amelyik ennyire is képtelen? Nem mosolyogna annyit ha tudná, hogy már csak másfél hónapja van hátra… de ha már ennyire mosolyog akkor nem is kell neki ennyi nővér. Majd a családja elintézi az ápolók feladatát. Ha már ennyire nagy a szeretet ebbe a családba.

Nem is bosszantom magam tovább ezen a nőn, itt az ideje rá térni a prémium betegünkre. Az ő családja persze fizet rendesen. Nehéz is volt elintézni, hogy a kétágyas kórterembe csak ő legyen egyedül, de egy magam fajta doktornak semmi se lehetetlen. Kábeltévé, internet és külön nővérek és persze az én privát telefonszámom amin bármikor felhívhat a család. Ha nem lenne annyira feltűnő a könyvelésembe már rég emelt díjas telefon számom lenne, de sajnos a mai idők átvilágításán hamar lebuknék. Azt meg ugye nem akarom, még a végén elvennék azt ami jogosan az enyém. Azért a pénzért megdolgoztam. Most hogy felszabadult pár nővér attól a nőtől felajánlhatom az én kis pénzeszsákomnak. A szép, hogy mondanom se kell, hogy fizessen. Már magától tömi a pénzt a zsebembe.

A vizit után itt az ideje félrevonulni az irodámba. Szép nagy iroda és csak az enyém. Megírok pár zárójelentést, közbe fogadom az aggódó rokonok hívását. Hát ha ma észhez tér pár betegem és rá jön, hogy mennyit is ér az én szakmai tudásom. Még néhány ilyen pénzeszsák és a nyugdíj már meg is van. Egy ilyen jó szakember megérdemli a szép nyugdíjas éveket.

Kopogást hallok az ajtómon. Behívom, hát ha közelebb kerülök pár évvel a nyugdíjazásomhoz. Egy magas fekete öltönyös férfi lép be rajta. Az öltönye az az igazi fekete, ráadásul mindehhez egy fekete selyem ing is társul , meg sem lep ezek után, hogy a nyakkendője is az az igazán mély fekete színben pompázik. A ruhája alapján vagy egy temetkezési vállalkozó vagy egy újabb pénzeszsák. Egyvalami nem stimmelt. Mosolygott, de nem a szokásos mű vigyor amit a temetkezésiek erőltetnek magukra, hanem az az őszinte mosoly amit a nő arcán is láttam. Leül az asztalom elé és bármilyen köszönés vagy bemutatkozás nélkül el kezd hozzám beszélni.

-          -Nos Doktor úr mondja csak, mennyit ér önnek egy élet?

Hoho, ez a férfi a belsőellenőrzéstől van? Lehet, hogy újságíró?

-                 -Az emberi élet felbecsülhetetlen érték, nem lehet csak úgy árúba bocsájtani.

-          -Nos ez igazán érdekes Doktor Úr. Mégis mennyi pénzt fogadott már el azért, hogy megóvjon egy életet?

Újságíró, egész biztos, hogy ez valami mocskos bulvárba akar valami cikket írni. De rajtam nem fog ki én sokkal jobb vagyok mint ez a pojáca.

-          -Természetesen tudásom nem ingyen nyújtom az állam számára, de a főorvosi fizetések bruttó összegét bármikor kikérheti a Nemzeti Adó és Vámhivatal közalkalmazotti bérlistájából. Nem értem ezzel miért hozzám jött, ez egy elég kezdő újságírói  hiba.

-                      -Oh Doktor Úr kérem, nem túl jó ötlet hazudni egy Ítélő jelenlétébe. Ön Bűnös, az Úr hatodik, kilencedik és tízedik parancsolatának megszegésért.

-                   - Nem értem miről beszél, egyáltalán ki maga és mit keres itt?

-          -Hát igen Doktor Úr soha nem volt valami vallásos, de most nincs időnk felzárkóztató órát tartani. Én az Úr egyik Angyala vagyok, az emberek csak a Halál Angyala ként ismernek. Azért vagyok itt, hogy Ítéletet mondjak ön felett. Minden zárójelentésbe bele írja, hogy mindent meg tett a betegért. Ez a kilencedik parancsolat megsértése.  Mindenért ami alapvető emberi kötelessége lenne ellen szolgáltatást várt el. Vágyik arra amit más kemény évek munkájával megszerzett és helyzetéből adódóan meg is szerzi. Ez a Tizedik parancsolat megszegése. Persze ez a két törvény megsértéséért még nem jöttem volna el személyesen önért. Az ami igazán felháborító az a hatodik parancsolat megszegése. Ön megölte azokat az embereket akik nem tudtak fizetni. Sorsára hagyta őket és olykor ha sértette az egóját még meg is nehezítette az állapotukat .

-         - Ez az egész csak hazugság, takarodjon a szemem elől, be fogom perelni rágalmazásért! Ne rabolja tovább a drága időmet!

-          -Ég önnel Doktor úr. Itt a fizetség a drága idejéért…

Ezzel a fekete öltönyös férfi felállt és felém pöccintett egy érmét. Ahogy ránéztem láttam, hogy egy régi ezüst egy dolláros. Antik darabnak tűnt. Mire újra felnéztem a férfi már sehol nem volt. Még egy ilyen félcédulás bolond is megrémült ahogy szóba került az ügyvéd. Megtartom ezt a vacak érmét,hogy mindig emlékeztessen arra a tényre, hogy az ügyvédektől mindenki fél.

Újra önmagam vagyok. Azt hiszem elég egyértelmű ki is van abba a zsákba. Úgy fest ettől még az ügyvédek se tudták megmenteni a Doktor urat. Megtartom ezt az érmét, azt hiszem végre szereztem egy szép emléket a kórház környékén….