A Világ- I. fejezet

A Világ

I. Fejezet

Az aki senkinek nem fog hiányozni

Egy újabb reggel mit ezen a világon megélhettem. Szeretem a napfelkeltéket. A Fény ami elűzi a sötétet. Magasztos és magával ragadó. Persze lehet úgy is látni, hogy a Fény ami felfedi a sötétbe megbúvó szörnyűségeket. Így már kevésbé magával ragadó. Talán a Sötétség az ami elfedi a mocskot a világba. Talán a Fény a rossz ami akaratunk ellenére szemünk elé veti mindazt amit mi nem akarunk látni. Hisz oly sok jó dolog történik a Sötétség leple alatt amiért érdemes élni. Az átmulatott éjszakák, a lágy csókok, a vadabb szeretkezések, az összebújva töltött álmok. Annyi szép és jó dolog van amit a Fény elűz.

Elég ezekből a sötét gondolatokból. Nem szabad ilyesmikre gondolnom. Ezek csak még közelebb visznek a tébolyomhoz amibe lassan végleg bele esem.

S ekkor vettem észre azt az elejtett flakont. Külső szemlélőként csak egy egyszerű félig megívott koccintós bor. Nem szokatlan látvány ez egy nagyvárosban. Csak egy újabb jele romlásban lévő társadalmunknak, amit a Fény ismét akaratunk ellenére a szemünk elé dob. A hozzám hasonlókat leszámítva már senki figyelmét nem kelti fel. De a magamfajta mást is észrevesz ezen. Erre a kis falaskára tapadt léleklenyomat oly titkot rejt mit érdemes látni

.

Nem lenne szabad felvennem, nem lenne szabad megnéznem. Csak egy újabb lépéssel közelebb kerülök a tébolyhoz ami lassan teljesen bekebelez és magával ragad. Bár ne ismerném már magam ennyire, a kíváncsiságom mindig győz…

Lassan lehajolok és felveszem. Érzem a kezeimbe a léleklenyomat energiáit. Érzem ahogy lassan magával ragad és beszív. Félelmetes és mégis mámorító érzés ez, mint a tiltott Szerelem. Mikor tudod, hogy amit teszel helytelen, de mégis a vágy és élvezet tovább hajt, még ha ezért a társadalom el is ítél. S már jön is az emlék mit kíváncsian szemlélek.

Jók ezek a nyári esték, nincs hideg, bárhol aludhatok. A borocskám már a kezembe. Az igazi a két literes koccintós. Másra nincs is szükségem. Ezt megiszom és már alszom is.

Azok a mocskos emberek meg mind bekaphatják. A faszom ki van már velük, hogy egyre nehezebben adják ide a pénzt. Hát ha nem adják ide akkor mégis mi a faszból éljek? Azok a szemét boltosok is elkérnek ötszáz forintot ezért a szarért. Egész nap kéregethetek, hogy meg tudjam venni az én kis borocskámat. Már csak ez a szar jelent nekem vigaszt. Ott a boltba is csak kerülgetnek az emberek csak mert büdös vagyok. Ráadásul az a tetű is beállított a sorba! Miért nem lehet egyszerűen csak előre engedni? Mi dolga van ott a többi embernek? Nem rá érnek? Nekem KELL ez a borocska, mégis hogyan aludjak-e nélkül. Ma remélem nem futok bele azokba a szemét közteresekbe. Mi az hogy nem alhatok azon a padon amelyiken akarok? Még hogy szabad országba élünk…

Nem tudom mikor aludtam el, csak azt tudom, hogy valami erős vakító fény hasít a szemembe. Azok a nyomorult közteresek biztos megint rám találtak. A kurva anyjukat, hogy nincs ezeknek jobb dolguk? Ijedtembe még a borocskám is kieset a kezemből.

De ez most valamiért más. Most nem a megszokott mit csinálsz te itt kérdést kapom a képembe hanem valami furcsa érzés járja át a testem. Olyan mint ha repülnék…

A lebegés után úgy érzem mint ha újra egy padon feküdnék, de ez nem olyan göröngyős szar mint amik a köztereken vannak. Ez egy sima és kemény pad. A fény hirtelen eltűnik és szürkés arcú emberek bámulnak a képembe.

-          -Mi a faszt akartok ti kis tetvek?

-          -Nos azt hiszem illendő egy minimális magyarázatot adni és mivel van még pár percünk akár ezt beszélgetéssel is tölthetjük. Bár életmódja kedves uram nem épp a legjobb szerencsére a mi technológiánkkal az ön által okozott kár percek alatt rendbe hozható. Ami a májából kiindulva nagyon jó hír, hiszen a tiszti kantin szakácsának megint sikerült tönkre tenni a sajátját.

-          -Ha azt hiszitek, hogy felvághatok mint egy disznót tévedtek, jönnek a haverjaim és a szart is kiverik abból a szürke fejetekből.

-          -Uram, illetlenség mások mondatába vágni. Kérem engedje meg, hogy pár tárgyi tévedését kijavítsam. Egyrészt mi nem fogjuk felvágni, a primitív földi orvostudomány előtt járunk több ezer évvel. Másrészt nincsenek barátai, magának nincs senkije, maga egy senki, a társadalma selejtje. Persze ha lenne bárki is aki az ön kiszabadítására sietne mi már körülbelül másfél, két fényévnyire járunk az ön ’’lakhelyétől”. Sajnos pontos adatott nem tudunk mondani, a navigátorunk szeme már nem a régi… épp ezért fog annyira örülni az önének. Persze próbálhatna tiltakozni, de a hangszálait már leállítottuk. Ha ez megnyugtatja az összes szervére érkezett már legalább egy igénylés. Az elbírálás ideje alatt külön tartályokban fog zajlódni a szervek rehabilitálása. Ilyen állapotba mégsem adhatom oda a pácienseimnek. Ami meg a maradékot illeti, nos biomechanikus területen kerül feldolgozásra. Köszönjük az áldozatát.

Szólni akarok de már nem tudok mondani semmit. A világ hirtelen elsötétül, minden hideg és nehéz. Már semmim nem mozdul. Bár itt lenne a kis borocskám…

Véget ért az emlék újra én vagyok, újra a saját életemben. A flakont kiöblítem és a szelektívbe dobom. Éljen az újrahasznosítás.