A Világ
IV. Fejezet
A Bűnöd száma VI.
Ez is csak egy szokásos nap ebbe a bűnöktől bűzlő világba.
Régen úgy gondoltam, hogy az Ó idők törvényei a mai világba is megállják a
helyüket. Milyen ostoba is voltam gyermekként, ma már világosan látom, hogy a
régi korok keretei teljesen elmosódtak. Régen még a világ egyszerű keretek közt
nyugodott. Bűnös és Ártatlan. Nem fogalakoztak a mai korok nagy eszméivel. Nem
volt szó tragikus hősökről. A megélhetési bűnözés nem volt elfogadott, nem úgy
mint manapság, szinte már ki is tüntetik. Jaj, te csak a családod miatt loptál?
Te egy igazi hős vagy! Jutalmat érdemelsz!
Na ez régen nem volt… akkor ha loptál akkor kaptál is érte.
Indok ide vagy oda. A bűnös a legtöbb esetbe megkapta méltó büntetését a ó
pedig a maga jutalmát. Bár igaz ami igaz, a magamfajta szörnyek ott elég hamar
kínok kínja közt térnek öröknyugalomra, de normális emberként elég jó lehetet
akkoriban az élet. Persze normálisként ez a kor se lenne annyira rossz. A
Normálisak nem látják azt amit Én. Ők nem látják a világot lassan felemésztő
mocskot, csak a békés napos mezőt látja a jó kis birka. Nem érdekli, hogy két
mezővel arrébb már várja a vágóhíd, csak legelészik és éli életét. A Farkas
olykor vágyja a Birkák életét. Nincs megpróbáltatás , nincsenek kemény harcok
és nincs szabad akaratuk… vajon a szabad akaratért megéri ekkora árat fizetni?
Nem lenne jobb olykor csak egyszerűen Birka ként élni? Erre még válaszolni se
érdemes, ki hallott már olyan Farkasról ki a történet végére Birka lett?
A gondolat menetemből egy hegyes fémtárgy zökkent ki amihez
erősen hozzá van ragadva egy Léleklenyomat. Közelebbről megnézve egy törött fém
darab az, talán fénykorában ez a kis fémdarab egy késnek az éle lehetet. Ma már
csak egy kis fémdarab a fűben amit nem lát senki, még én is csak a rá ragadt Léleklenyomat
miatt vettem észre. Egy pulzáló erő ami szinte hív magához. Talán nem túl jó
jel, hogy az utóbbi időben ez már a második Léleklenyomat ami magához hív,
talán tényleg a Téboly szélén állok, talán ez lenne a legjobb ha most állnék
le. Így épp elmével mégis csak szebb az élet. A zárt osztályról relatíve ritkán
kap kimenőt az ember fia…
Mégsem tudok ellenállni a kísértésnek, hogy magamhoz öleljem
ezt a Léleklenyomatot is. Érdekel vajon milyen titkot is rejt ez az Élet?
Szeretném hinni, hogy ez egy szép emlék lesz, de valamiért igen alacsonynak
tartom az esélylét annak, hogy egy kés éléhez bármilyen szép emlék is
csatlakozhasson.
Magamhoz ragadom a Léleklenyomatot és megnézem milyen sötét
kis tikokat is rejt. Érzem a testemet átható ismerős bizsergést. A Világ egy
pillanatra elsötétül és számomra elkezdődik a végtelen utazás… egy újabb
lépéssel közelebb a Tébolyhoz.
Egy újabb teliholdas
éjszaka. Csak fekszem az ágyba és nézem a plafont. Csak karmolom a saját karom.
Érzem ahogy hív az éjszak, érzem ahogy azt akarja, hogy megint megtegyem, azt
akarja, hogy újra kimenjek az éjszakába. De ez az este nem lesz olyan, ma nem
fogom megtenni. Ma nem fogok engedelmeskedni a vérem hívó szavának. Ma este
itthon maradok és alszok. Nem akarok kimenni.
Izzadok, forgok az
ágyba és érzem a vérem pezsgését. Hallom az embereket sétálni lent és
egyszerűen nem tudok ellenállni annak, hogy megtegyem amire az Éj kötelez. Meg kell
tennem, nem mondhatok neki nemet, de amire kér az helytelen. Nem hallgathatok a
vérem szavára, legalább ma ne. Ha most ellen tudok állni a kísértésnek nem kell
többet félnem, ha egyszer sikerülne akkor bennem lenne az erő, hogy másodjára
is ellenálljak az Éj édes Hívó Szavának.
Mindem Teliholdas
éjjelen felébred a vérem és érzem a Holdhívó dallamát. Az Ősi ütemet ami
magával ragadja a Lelkem és bele visz ebbe a Bűnös táncba. Oh de milyen táncok
is ezek! Már az emlékektől is lázba jövők. Ahogy becserkészem az áldozatott,
megvárom amíg egy elhagyatott helyre ér. A Vadászat izgalma hevíti a vérem.
Figyelni ahogy a mit sem sejtő áldozat átadja magát az utolsó éjszakának. Ahogy
pezseg benne az Élet… magával ragad és én is bele vettem lassan magam az
Életbe. De számomra ez nem merül ki az éjszakai élet örömeiben. Nekem nem elég
némi pia és szex. Nekem Vér kell! Érezni ahogy élet és halál ura vagyok, még ha
eleinte erről az áldozat nem is tudd.
Egy hónapja már, hogy utoljára
vadásztam. Akkor éreztem annak a Nőnek az illatát. Teljesen magával ragadott.
Ahogy táncolt a barátnőivel valami Isteni volt. Egy pillanatra úgy éreztem,
hogy csak Ő és Én vagyunk az egész terembe. Az Áldozat aki még nem is sejti mi
vár rá és Én aki már pontosan tudja mi is lesz itt…
Nem, nem szabad erre
gondolnom, ha így folytatom tovább tényleg nem fogok tudni ellenállni az Éj
szavának. Pedig az a lány sikolya olyan szép volt… Szegény kislány nem is
sejtette mi vár rá amikor levált a barátnőitől. mondhatnám, hogy aggódtam, de
hazugság lenne. Egyszer mindenki egyedül lesz. Hiába mennek párosan a wc-re,
hiába nézik az italukat annyira. Nem kell ide semmi drog vagy csel, elég csak tudni,
egyszer mindenki maga marad. Türelem kell ehhez csak, türelem ami a jó vadászba
ott van. A Zsákmány nem is sejti, hogy a háló felé sétál, de a Vadász mindig is
tudja előre mit is fog lépni az édes prédája.
Amikor egyedül maradt
szegény Lány akkor jött el az én időm, az Éj legsötétebb órája számra a vég, de
számomra maga a kéj. A legizgalmasabb rész előjátéka, az Elragadás. Egy részeg
nőt nem nehéz megragadni és behúzni egy sötét sikátorba. Eleinte féltem, hogy
valaki rajta kap, még ha ez egy kis plusz izgalmat is csempészet a dologba… ma
már tudom, hogy az ÉJ vigyáz rám.
Az első sikoly
pillanata a legfontosabb, akkor kell elhallgatatni és nem lesz baj. Ahogy a
kezem rátapadt a szájára már nem jött ki rajta több hang. Ekkor kezdődik a
legszebb rész.
Lassan előveszem a
késem, nem kell sietni, hiszen miénk az egész Éj. Csak Ő és Én meg a kés… a
nyakához közelitek, de nem akarom megölni, még… csak a félelmet akarom látni a
szemébe, a könyörgést, hogy engedjem el. A legszebb rész. A kést lentebb csúsztatom
végig a karján, finoman vágom meg, hogy vérezzen de ne túl mélyen. Nem lenne jó
ha túl sok vérveszteség miatt ideje előtt elvesztené az eszméletét. A fájdalom
és a rémület vegyül az előző könyörgéshez, rángatózik, de a vágott kezével már
nem tud küzdeni… ekkor levágtam a felsőjét. Még szép, hogy nincs rajta
melltartó, az ilyen szép kislányok nem viselnek ilyesmit, hiszen ki vesz fel
füldugót ha épp színházba készül?
A nyaka alatt
megvágtam kicsit, hogy elinduljon a vér lefelé. Ennek a lánynak különösen szép
vörös vére volt. Szép világos vörös, tudni kell hol kell vágni. Amikor a
vérleért a mellei közé végig nyaltam. Nagyon szép mellei voltak, édes kis sötét
mellbimbókkal amik nagyon szépen mutattak a vérvörös bőrén. A vérének íze
enyhén édes volt. A legritkább fajták egyike volt, az édes vér ritkaság, még én
is csak párszor láttam ilyet. A vér ízétől teljesen begerjedtem és azonnal
átvágtam az egyik ütőerét. Számat a sebre tapasztva élveztem a vér ízét egészen
addig amíg a szíve már nem pumpált tovább. Ennyi volt ez a lány is, bár a
vérének íze életem végéig elkísér…
Nem bírok magammal,
újra ki akarok menni vadászni, nekem kell ez az érzés, majd a következő
teliholdkor nem megyek, de kell még egy utolsó nagy finálé. Magamhoz veszem a
kedvenc késem és elindulok az éjszakába. Vajon ma kit öljek meg? Egy újabb
lányt? Nem, ma egy férfi jön, érezni akarom, hogy nincs nálam jobb. Nem a vére
íze érdekel, csak a szenvedése és a tudat ami a végén tisztává csiszolódik az
elméjébe, egy erősebb férfival van dolgom.
Az Éj sötétjét
pásztázva keresem az áldozatom. Fontos, hogy a legjobb áldozatott találjam meg.
Nem egy kisfiút akarok megölni, de nem is valami vén kurvapecért. Nekem egy
alfa kell, egy olyan akiből árad az Erő. Egy olyat megölni hatalmas dicsőség és
méltó áldozat az Éjnek.
Lendül a késem az
ismeretlen férfi felé, de valami szokatlan dolog történik. A penge lepattan a kezéről
és a fűbe hullik. A döbbenetem fokozza, amikor a férfi megfordul és rém néz. Az
én arcom néz rám, az én kéjes mosolyommal és az én hangommal szól hozzám
-
-Fuss csak
kisbogár mert jön a gonosz óriás és eltapos.
Nem értem az egészet
de rohanni kezdek. Ez így nem jó. Az Éj Vadászából nem lehet Préda. Szaladok
ahogy a lábam bírja, hátra se nézzek csak szaladok. A tüdőm fáj, a lábaim
égnek, de csak futok ahogy tudok. Haza kell érnem egy másik késért, így jobban
bele gondolva talán jobb ha pisztolyt használok az talán megállítja ezt a
valamit.
Haza értem, a kezeim
remegnek, de sikerül kinyitnom az ajtót. Belépve a házba első dolgom bezárni
magam mögött az ajtót. Kulccsal, retesszel, de még egy széket is a kilincs alá teszem,
a lényeg, hogy biztonság legyek. Most, hogy ez meg van ideje egy megkeresni azt
a pisztolyt és néhány kést. Ha bejön megölöm és még csak a rendőrségnek se kell
magyarázkodnom. Az a szemét bejött ide, ha kérdezik a pisztoly is az övé.
Megúszhatom az egészet, csak jöjjön be az a szemét. Lehet, hogy a késem már meg
volt lazulva és valami fémes lehetet a karján, csak ez történhetett, az pedig ,
hogy az én arcom láttam és az én hangom hallottam biztos csak a pillanatnyi sok
eredménye lehetet.
-
-Mond, ezt
el is hiszed?
A hang irányába kaptam
a fejem és ott álltam én. Ugyan az a ruha, ugyanaz a mosoly… minden tökéletesen
egyezik, azt leszámítva, hogy én rettegek Ő meg élvezi.
- -Hadd
mutatkozzam be kisember. Én a Hatodik Bűn Angyala vagyok. Azért jöttem, hogy ítéletet
mondjak feletted. Bűnös vagy a Hatodik Bűnben, e világi büntetésed, hogy
megízleld amit az áldozataid éreztek. Annyiszor csodáltad már magad áldozataid
szemébe, ideje, hogy a saját szemeidben is meglásd.
Meg sem vártam mit
lép, a pisztolyt felemeltem és célzás nélkül rá lőttem, ilyen távolságból
kizárt, hogy hibázzak, itt az ideje, hogy megdögölj!
A lövések eltalálták a
karját és a mellkasát, de valamiért nem vérzett. Csak néztem és nem értettem mi
is történik amikor is a pisztolyt tartó kezem lehanyatlott. Végig nézve a
karomat láttam, hogy vérzik. Ott ahol Őt eltaláltam az Én testem kezdet el
vérezni. Túl sok vért vesztettem a lövéseim miatt, de még a másik kezemmel a késem
felé hajítom. Repül a kés, de nincs már benne túl sok lendület, de azért bele
áll a combjába.
- -Aki életet
vesz el, a sajátjával fizessen érte, számtalan halál vár még rád az Én Világomban.
A torkom egy
mozdulattal átvágja, még érzem, ahogy a maradék vérem egyenesen a légcsövembe
áramlik, de szerencsére nem fulladok meg a saját vérembe. Vérveszteség és az
oxigén hiány miatt elájulok…
Véget ért az emlék, újra a saját testemben vagyok. Ezek után
csak egy kérdés jár az agyamba. Vajon a saját Tébolyom után lesz aki majd értem
is eljön?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése