2014. január 15., szerda

Auchan teszt



Hát akkor beszélek egy kicsit az Auchan felvételi tesztjéről. Meg arról, hogy én azt az egészet megéltem. Szóval kicsit megint több lesz a személyes élmény mint maga a tény, de ha már eddig is követtél és olvastál tőlem akkor rá jöhetsz, hogy nálam ez a megszokott, meg az ilyen nagyon többszörösen összetett mondatok.

Az önéletrajzom leadásának hetén már fel is hívtak, hogy megkapták az önéletrajzom és fáradjak be egy hétfői napon egyre. Teljesen pozitív, hogy ilyen gyorsan lereagálták le a helyzetet mert hát megszoktam én már a több hetes várakozást, míg valaki rá jön arra, hogy reagálni is kellene.
Hát én mint mindig most is kicsit hamarabb érkeztem és már fél egykor a hátsó dolgozói bejárat előtt vártam a sorsom. Mikor sikeresen bejutottam az épületbe és beszélgettem egy kedves biztonsági lánykával (kedvesnek tényleg kedves volt, de talán a lányka kicsit erős kifejezés) közölte, hogy kicsit benéztem valamit mert a teszt írás háromkor lesz. Első számú jó tanácsom: Bármi legyen, jegyzetelj!

Na hát a szabad időmbe a boltba járkáltam és ittam valamennyi energia italt, jó dolog ha az ember felpörgeti magát,nem? :P Hát nálam nagyon nem, ilyenkor a szokásosnál is bolondabb vagyok (vagy ahogy azt a bájos arcú szemre való női ismerőseim mondanák, dilis), az energia italnál csak az alkohol ami hülyébbé tesz, de az igazi kemény dolog a kettő keverése… ott nincs kegyelem a jó ízlésnek. 

Elég szép kis tömeg össze gyűlt és vártuk a sorunk. Vissza térve a Zepterre itt kevés volt a szemre való női jelentkező, de azért akadt. Gyerekek ott is egy olyan szép sötét hajú, szép popsival megáldott, jó képességű lányka volt… áh, így kifejezetten könnyű mosolyogni  ;)
Na de felhaladtunk és megkaptuk az első tesztlapot. Egyszerű háromtagú számtani műveletek. De viszont rohadt sok és nagyon kevés idővel. Még nekem se sikerült megcsinálnom mindet, pedig gyakorlatom van. Egy előző munkahelyem egy általános suli volt és amikor rá jöttem, hogy van olyan elsős aki gyorsabban számol mint én… nos akkor kicsit össze kaptam magam és rá gyúrtam a fejben gyorsan számolásra. Az idő viszont tényleg ritka kevés, azt hiszem valami 5-6 darabot én se tudtam megoldani, de a maradék 3 A/4-es oldalt igen. 

Viszont a következő teszt kifogott rajtam. Az idő ismét nagyon kevés és 3 fajta feladattal bombáznak egy teszten belül.
Első volt a húzd a vonalat úgy hogy ne érjen hozzá a fekete részhez, valamint ne emeld fel a tollad. Hát ezt a részt sikerült alig pár hibával teljesítenem. Büszkén vállon is veregettem magam, de a következő az sokkolt. Egy A/4-es lap teli kicsi kockákkal amibe szabályos pipát kellet rajzolni, úgy hogy nem lép ki a keretből… Ha én ezt tudom nem, hogy egy hegyesebb ceruzát viszek, de alsó hangon 3-4 elsős és másodikos kisdiákot is. Ők ilyen téren lehagynak, mondhatni van olyan másodikos aki nem rajzol szebben mint én. Oké, az anime szemekkel és szigorúan egyszerű arcokkal még egy kicsit le tudtam őket nyűgözni, de ennyi. Ez is több hónap kemény munkájának gyümölcse.
A harmadik oldalon pedig volt csomó pici láncba össze kötött háromszög amikbe egy pontot kellet rakni. Szigorúan csak a közepébe és sorba haladva. Na ebbe a feladat sorba nagyon sok kis kockám maradt pipa nélkül és még több kis háromszöget nem rontottam meg.

Harmadik lapon szintén 3 A/4-es lap teli egy fajta feladattal. Ez a feladat pedig röviden valahogy így nézet ki. Fogtak egy alakzatot, feldarabolták, a darabjait összekeverték és ez szerepelt az első kockába. Utána 3 másik kocka benne a lehetséges eredeti formákkal. Az idő persze itt is nagyon kevés, de nem nekem. Amennyit én legóztam abba az időben mikor még alacsony voltam és persze ha hozzá vesszük azt amennyit mostanában minecraft-tam, ez így nem jelentett kihívást. Már az idő felénél néztem ki a fejemből és magamba énekelgettem. Közbe a többiek vért izzadva szenvedtek a megfelelő forma kiválasztásával.  

Az utolsó feladat sorba kaptunk egy csomó kérdést amire spontán(!) kellet válaszolni. Nem értem az embereket, mindenki ott ült felette és agyalt, mit is írjon. Én spontán voltam, de aki ismer tudja, hogy én mind-e mellet spontán hülye is vagyok. Nagyon kevés előre kigondolt válaszom van, általában kimondom az első gondolatot ami eszembe jut. Mondjuk ezt nem igen kellene, mert így vissza gondolva nem értem, miért is vagyok én még életbe? Na de vissza a kérdésekre. Bevallom férfiasan nem emlékszem rájuk pedig ritka kretén kérdések voltak, talán így utólag vissza kellene mennem és megkérdeznem, hogy ez mégis mire volt jó? Egy kérdés éget be a memóriámba és arra kifejezetten tudom, hogy nem az első gondolatomat írtam:

„Egy barátja felhívja önt és arról kérdezi melyik ruháját vegye fel a délutáni közös időtöltésükre.”

Na amikor én ezt elolvastam elröhögtem magam. A valódi spontán válaszom valahogy így hangzott volna:

„ Édes, nem ismered te az én barátaimat, ők viszont ismernek engem , kizárt, hogy engem hívjanak divat tanácsért. Tudják, hogy én és a divat nem hogy köszönő viszonyba nem vagyunk, de ős ellenség szinten vagyunk. Annak idején az osztályom 2-3 hétig győzködött mire rá vettek, hogy ne fekete sport cipőbe menjek már szóbelizni.” 

Ide ehelyett valami megszokottat írtam, de közbe eszembe jutott még egy kérdés ahol viszont tényleg az első gondolatom írtam le. 

„Barátaival már hetek óta egy közös programot szervez, valami közbe jön, hogyan reagál.”
A teljesen őszinte válaszom: „Mi a barát nem tervezünk előre, teljesen spontán csinálunk mindent, 3 napnál előrébb nagyon ritkán tervezünk.” (Tényleg jutassátok eszembe, hogy a Hegyalját is írjam ki magamból) 

Röviden ennyi volt a teszt, remélem tanultatok belőle valamit és ti már felkészültebben vetitek bele magatokat. Az Auchan dicséretére legyen mondva nagyon gyorsan reagáltak és tényleg hamar vissza hívtak nem csak a teszt előtt, de után is. Hiperek szempontjából ők a leggyorsabbak.

Ennyi voltam mára 

Legyetek jók

2 megjegyzés:

  1. Szia Árpi vagyok.
    Végül is sikerült a teszt.
    Dolgoztál az Auchanba?

    VálaszTörlés
  2. Igen :) De már nem vagyok ott, de ismerve a népvándorlást talán még most is van hely

    VálaszTörlés