A Világ XIII fejezet

A Világ

XIII. Fejezet

Hasznos Holmik

Szeretem a régi dolgokat, azokat a dolgokat amik már ezer éve ezt a Világot képviselik. Épületek mikre olyan Léleklenyomatok tapadnak minek segítségével a magamfajta látók elmúlt korok képét láthatják meg.  Érezni azon korok problémáit és vágyit. Képek ahol az emberek egy rádióért ölni is tudtak volna… manapság meg a legolcsóbb telefonba is már ott van a beépítet rádió. Ők még máshogy élet, más korban más Világgal. A magamfajta Szörnyeknek akkoriban sokkal könnyebb dolga volt. Egy békés korszak amikor már nem kellet félni a lánghaláltól és a boszorkány üldözéstől és még nem az a korszak amikor bárki egy pillanat alatt tud videó felvételt csinálni… full HD-ban. Persze minden korba borzalmas sors várt azokra a Szörnyekre akik lelepleződtek, de akkoriban még könnyebb volt megúszni. Soha nem rajongta igazán az élveboncolásért, főleg ha az én bőrömről van szó.  Igaz ami igaz fénykorom az ókorba élhettem volna. A Névtelen Látnok akinek tanácsáért uralkodók ezrei tesznek meg mindent. Milyen szép is lett volna.

Viszont a múlt csodálatát nem szabad túlzásba vinni, hiszen jelenkorunkban építjük jövőnk. Azok miket most építünk lesz a jövőnk múltja. A távoli jövő Névtelenjeinek ezen épületek adják majd vissza jelen korunk szépségét és gyötrelmeit. Amit ma újnak látok, fogják majd magukhoz láncolni jelenkorunk Léleklenyomatait. Jó lenne látni, vajon néhány generáció múlva halálom után vajon milyen Sors vár a fajtánkra? Vajon lesz még néhány generáció? Vagy pedig végleg utolér minket a szörnyű vég? Ami lehet nem is lenne már annyira szörnyű… állítólag az atomvillanás gyorsan öl.

Az új dolgok iránti szenvedélyem miatt is megyek el a lehető leghamarabb az újonnan nyílt helyekre. Egy új útszakasz, egy átadott park vagy épp egy új üzlet. Így keveredtem ez a bolt elé is. Bár a hivatalos megnyitó csak napok múlva lesz a kíváncsiságomnak soha nem tudok ellen mondani. Meg hát persze a bolt neve is magáért beszél. Hasznos Holmik. Mit árulhatnak itt? Vajon milyen termék kör lehet itt? Végül is bármi lehet hasznos vagy épp haszontalan. A kirakatra tapadva próbálom megfejteni mi is lehet idebent. Milyen is a Hasznos Holmik árukészlete.

Ahogy próbálok átlátni a sötétített üvegen, ami elég lehetetlen kihívásnak tűnik, veszem észre, hogy az ajtó nyitva. Mint ha csak hívogatna, hogy lépjek be.  Magához vonz a bolt, nem tudom mi a titka de azt hiszem ez minden kereskedő álma, egy ajtó ami behívja a vásárlót. Én pedig nem az a fajta ember vagyok aki nagyon ellen akarna állni a kísértésnek. Óvatosan belépek és körbe nézek, hogy van-e bent bárki is. Ahogy körbe nézek elszörnyülködve látom, hogy a kicsiny eladótér telis teli van Léleklenyomatokkal. Minden tárgyra rá van tapadva. Legyen az egy pakli kártya, egy nyaklánc, vázák vagy csak egy képkeret. Mindenen van Léleklenyomat, de mind közül egy kardon látom a legsötétebbet.

Első ránézésre egy klasszikus Japán Szamuráj kard, úgy vélem egy Ryu Katana. Hibátlan állapotú darab, remek kiegyensúlyozással. Bár érdekes, hogy az árát sehol nem látom. Egy gyors körbepillantással konstatálom, hogy ez minden termékre elmondható. Nem látok árat. Csak Léleklenyomatokat mindenhol. Mi lehet ez a hely? Talán a Katanára tapadt léleklenyomatból megtudok valamit, valamit ami segít megérteni ennek a helynek a rejtélyét. Magamhoz veszem a Léleklenyomatot és már érzem is a szokásos bizsergést ami átjárja a testem…

Elegem van az életemből! Minden ellenem fordult. Nem bírom már tovább. Bármerre nézek ellenségek vesznek körül. Nincs kiút, nincs remény egy jobb életre. A hétköznapok szenvedése lassan felemészt. Egyetlen menedékem az én Kedvesem. Egy csodálatos tünemény, egy álom nő. Imádom a mosolyát, a mogyoró barna szemeit és az egy árnyalatnyit sötétebb haját. Az arca az én menedékem ez a kegyetlen Világ ellen. Amikor esténként mellé bújok érzem igazán, hogy élek. Ez az egyetlen menedékem. Ahogy lélegzik és álmába közelebb húzódik hozza el számomra a megnyugvást. Most pedig közölnöm kell vele, hogy lehet mindennek vége. A főnök soha sem kedvelt igazán és létszám leépítés lesz. Elsők közt fogok szerintem repülni.

Munka után sétálok még egy darabig, az én kis Kincsem még nincs otthon ma késő estig dolgozik. Addig legalább összeszedem a gondolataim és kitalálom, hogyan is mondjam el neki ezt az egészet. Valahogy okosan kell kitalálnom, mellette átvészelek mindent. Együtt kibírjuk ezt, találok majd valami mást és jobb lesz. Csak kicsit kell kibírnunk utána minden jobb lesz. Mi ketten együtt bármit kibírunk.

Ez így elég jól hangzik és szívemből is jön. Észre se vettem, de közben az új bolt közelébe sétáltam. Ritkán járok erre nem is igazán értem, hogyan kerülök én ide. Hasznos Holmik… hát a leghasznosabb most egy álláskeresési tréning lenne a legjobb nekem, vagy egy új munkahely, bár ilyet nem hiszem, hogy árulnak. A sötétített üvegen át mint ha egy Katana formáját venném ki, nem látom tisztán, de azt hiszem, egy Ryu. Muszáj megnéznem, ilyesmit nem árulnak erre felé. Lehet nincs most pénzem, de azért megnézni még csak meg szabad.

Belépek a boltba és egyből a pengéhez megyek. Igen, jól láttam. Ez az. A Hamon hullámos mintázatú, még vércsatorna is van rajta. Nem is kérdés mester munka, ezt már csak a markolat minőségéből is észre lehet venni, hát még a penge edzéséből. Egy egész vagyont megér. Óvatosan megemelem, nem egy nehéz darab és az egyensúly pontja is jó helyen van. Remek társ lehet ez egy csatában.

- Igazán jó szeme van Uram, az egy nem mindennapi darab. Egyenesen Japánból hozattam egy kihalt nemesi család kardja volt. Az edo korszak előtt kovácsolták ezt. Sajnálatosan a Család már kihalt, de ez a remek penge fennmaradt az utókornak.

Észre se vettem mikor került mögém az öregúr. Ahogy végig néztem rajta, egy átlagos magasságú nyugdíj előtt álló bácsi volt. Széles mosollyal és derűs hangjával megnyert, mégis ami igazán megfogott benne az a szeme volt. Pont ugyan olyan színe volt mint az én Kincsemnek…

- Igen látszik rajta, hogy nagyszerű darab. Az árát nem látom sehol, mennyibe kerül?

Miért kérdezek én ilyesmit? Talán az öreg megnyerő stílusa miatt lehet, mindegy, mond egy árat én mosolygok és távozok…

- Kérem, ne sértsen meg, itt az árat a vevő határozza meg, bár azt hiszem egy kis szívesség után sokkal kedvezőbb árba is megegyezhetünk.

- Mi lenne az a szívesség?

- Tudja nemrég nyitottam még csak meg a boltot és amíg nem volt kész a felső színt felújítása a közeli Silver hotelba laktam. Tegnap átpakoltam már ugyan ide, de pár személyes dolgom még ott maradt. Össze van már minden készítve egy bőröndbe. Kérem elhozná? Nem akarom hamarabb bezárni egy ilyen kis apróságért az üzletet. Itt vannak a kulcsok, a 409es szoba. Vigye magával a kardot is, hadd emlékeztesse magát arra miért is csinálja.

Én persze mosolyogva bólogattam mint egy kis pincsi kutya és már úton is voltam az öreg csomagjaiért. Még szerencse,hogy a Silver hotel a közelbe van. A kard az egyik kezembe egy szép disz csomagolásba, bámulatos az öreg, hogy még erre is gondolt, így járókelőket se rémítem halálra és senki nem hívja rám a rendőrséget. Tényleg fontos lehet neki a bolt ha csak úgy egy idegenre biza a személyes dolgait és még ezt a csodás pengét is oda adja piti pénzért. De miért is nem lépek le én csak úgy a cuccokkal és a kardal? Minek fáradok én itt? Erre a gondolatra a hideg kezdet végig futni a hátamon és elöntött a pánik. Nem, nem tehetem, ha az öreg rám hívja a rendőrséget megtalálnak, gyakran járok erre és nem is lakok olyan messzi. Elvennék tőlem ezt a páratlan pengét. Nem adom oda senkinek, ez már az enyém, leszállítom az öregnek a cuccait és neki adom minden pénzem. Annyinak elégnek kell lennie.

Megérkeztem a Silver hotelbe. Elég lepukkant egy hotel ez, olyan mint ha csak szerelmi légyottokra lenne kitalálva. A Recepciós se mondott semmit, úgy fest gyakori erre, hogy férfiak egyedül jönnek kulccsal egy szobához. Remélem senki nem látott meg az ismerősök közül. Elég pletykásak az emberek.

Felértem a negyedik emeletre és keresem is a 409-es szobát. Úgy fest az öreg kint felejtette a ne zavarjanak táblát, nem baj ezt is beviszem neki, hadd lássa milyen jó ember is vagyok. Nyitom az ajtót és ami a szobába fogad arra nem találok szavakat.

Az én Kincsem ott térdel meztelenül egy másik Férfi előtt és épp nagy lendülettel leszopja. A Férfi arcát nézve látszik, hogy élvezi, hogy is ne élvezni hisz nagyon jó benne én már csak tudom… Felismerem a Férfit is. Egy kollégája, jó pár évvel idősebb mint az én Kincsem, azt mondta semmi nincs köztük, hazudott…

Ekkor vettek észre. A megdöbbenés az arcán. A csodálkozás. Felállt és elindult felém. Az a fasz meg csak ott állt kielégítetlenül és ostoba vigyorral az arcán nézet rám… RÁM!!! Mit képzel ez magáról? Miért néz így RÁM miközben a Szerelmem ott térdelt előtte. Ahogy a Kincsemen végig nézek látom, hogy nem most kezdték. Elnézve a kedvenc helyem már pár kör lement. Az a forró kis punci már nem csak az enyém… azok az ajkak már nem csak engem kényeztetnek… Egy pillanat alatt lököm félre a Szerelmem és indulok meg a Férfi felé. Takarodj kiáltja a szám, de agyam már elönti a lilagőz… A kard után nyúlok, letörlöm azt a mocskos vigyort annak a Féregnek az arcáról. Meg fogom ölni!

A kard látványa látványosan megfélemlíti. Itt az ideje, hogy én mosolyogjak.

Szeretlek

Utállak

Takarodj

Ezeket a szavakat üvöltöm. A kard tényleg mesterien jól van kiegyensúlyozva, szinte egy vágással vágom le a Férfi balkarját. Majd elkezdem szurkálni a mellkasát. Próbál védekezni még a megmaradt karjával, de ennek a pengének ilyen apróság nem akadály. Nevetek úgy mint ha még soha nem nevettem volna… Élvezem, ahogy látom meghalni a Nyomorultat. Szeméből eltűnik az élet, a mellkasa már egy nagy nyílt seb. Hirtelen valaki megpróbál hátulról lefogni. Hátra fordulás közbe reflexből szúrom keresztül. Az én kis Kincsem volt… meztelen teste az enyémhez tapad ahogy a penge a markolatig testébe szalad. A Férfinél nem éreztem ilyet, de most érzem, ahogy a forró vére rá folyik a kezemre. Érzem a testének mellegét, azt a melleget ami eddig megnyugvást hozott. Mellei hozzám simulnak úgy mint régen. Azok a mellek amik régen vágyat ébresztettek bennem… a szemébe nézek. Szemein még mindig ott van a meglepettség. Nézem a szempárt amit régen órákon át csodáltam… Lassan kezd eltűni belőle az élet.

Oda hajolok a szájához és még utoljára megcsókolom. A Férfi nedvei és az Ő vérének íze keveredik ebbe az utolsó csókba… Meghalt…

A padlón térdelek, nincs tovább miért élnem, elárult az akiben legjobban megbíztam, az aki menedék volt nekem a Világ viharába. Megöltem az egyetlen Szerelmem, azt akit jobban szerettem a saját életemnél. Nincs miért élnem. Emelem a kardot és magamba szúrom. Érzem a fájdalmat, bár nem érdekel. Csak meg akarok halni.

Az öreg tűnik fel az ajtóba és lép elém. Lehajol és elveszi kezemből a kardot majd egy másikat vesz elő. Oda lép a Férfi megmaradt testéhez és átszúrja, oda sétál a Szerelmemhez, majd belé is belé szúrja, végül megáll előttem, kezembe adja ezt az egyszerű szamuráj kardot és a kezem fogva ezzel is keresztülszúr.

- Kár lenne egy ilyen szép pengéért. De ezért az egyszerűbb darabért se kérek ám sokat. Csak a Lelked…

Látom még ahogy megtörli a Gyilkos Pengét és kisétál vele… Hideg van…

Robbanásszerűen török ki ebből az emlékből. Nem lenne szabad itt lennem! Menekülöm kell. Már fordulok is mikor ott áll az Öreg és néz rám azokkal a ragyogó zöld szemeivel.

- Nocsak nocsak, csak nem egy újabb vásárló?

- Maga Szörnyeteg…

Csak ennyire telik tőlem, még mindig a Léleklenyomat hatása alatt vagyok.

- Bagoly mondja verébnek…

Mondja az Öreg mosollyal az arcán. Nem állok le vitázni vele csak kihátrálok a boltból. Soha többé nem akarok ide jönni…