A Világ XI. Fejezet

A Világ

XI. Fejezet

A Vörös Hold

Az Új munkahely új lehetőségekkel jár. Új emberek, úgy élettörténetek és új Világok. Furcsa érzés a saját sötét világomon kívül mást is látni. Olykor nehéz elhinni, hogy van aki még képes szépnek gondolni ezt a rideg helyet ahol élünk. Nekem nehezemre esik elhinni, hogy hosszú távon ez az önmagát marcangoló faj képes fent maradni. Persze mondhatni, hogy változunk, kétszer nem követjük el ugyan azt a hibát… de erre mondom én azt, hogy ha ez valóban így lenne akkor soha nem lett volna második világháború. Ez a faj saját kiirtására termet. Elég csak végig nézni azon mit tesz. Az egyetlen faj a földön aki ennyire aktívan öli a saját fajtásait. Még szerencse, hogy ennek hatékonyságának növelésére külön iparág épült. Néha van egy olyan érzésem, hogy több is. Persze ha ez nem lenne elég akkor biztos ami biztos nem csak magunk írtjuk. Még a végén maradna túlélő… nem ez a faj ennél sokkal precízebb, önmagán kívül még a saját élőhelyét is gyilkolja. Ne hogy már itt véletlen valaki véletlen megússza a nagy világvégét… na pont ezért olyan nehéz hinnem a világbékében.

Szerencsére sötét gondolataimat félrelöki egy új kollégám látványa, na jó mivel még most kezdtem mindenki újnak számít, de ő az első az itteniek közül akihez közvetlenül egy léleklenyomat csatlakozik. Normális emberek nem látják ezt, szerencséjükre, de előttem nyitott könyv. Egy átlagos férfinak tűnik semmi szokatlan nincs benne, leszámítva a nyugalmat amit sugároz. Hatásosabb mint egy Buddha szobor.

Vajon milyen titkot rejt? Lehet, hogy egy gyilkos? Jobb lenne ha megnézném, mégis csak szeretem az életem, nem kellene olyan könnyen eldobni. Még annyi szörnyű Léleklenyomat vár rám, még a Téboly se ért utol. Óvatosan a közelébe férkőzőm, nem lenne jó ha észre venné mit is csinálok. Azt hiszem részben az óvatosság is a hosszú élet titka… De jó utolsó mondat lenne ebből?

Óvatosan magamhoz érintem a Léleklenyomatott és már kezdődik is a szokásos érzés, egy utazás egy testemen kívüli élményre, egy másik elme emlékeibe…

Ma egy új kollégát kaptunk így elsőre normálisnak tűnik, de a látszat néha csal. Hmm, ez az én számból különösen furcsán hangzik. Mert hát ma van a nap… Ma éjjel telihold van.

A szokásos napi rutni. Mondhatni ez is egy megszokott nap. Pár kollégának segítek még pluszba és meghallgatom őket. Kit csal a felesége, kit csal a férje… Ha tudnák, hogy egymással… az öreg banya ma se csattogott a botjával, de valami bűzlik a házba… mennyire nem csinál semmit az, miközben az meg arról panaszkodik, hogy ez meg csinál semmit, persze van egy harmadik aki meg rájuk panaszkodik… Olyan aranyosak az emberek a maguk kis Világával. Úgy látom az új kolléga is élvezettel nézi ezeket a műsorokat. Úgy látom vele jóba leszek.

Így gyorsan telik a munka. Ezek a kis szünetek valahogy mindig lendületet adnak. Én persze mindenkit meghallgatok és figyelek. Nem nagyon mondok magamról semmit, mert kiindulva abból, hogy minden hír akaratom ellenére is eljut hozzám, azt hiszem az én dolgaim se maradnának meg sokáig titoknak. Olyan dolgokat tud meg itt az ember… főleg amik egy-egy céges buli után napvilágra kerülnek… simán le lehetne forgatni vagy egy tucat pornófilmet belőle.

Munka után irány vásárolni, telihold idején mindig jóval többet eszem mint általában, mondhatni ez aféle sajátosságom. Ettől vagyok én olyan én. Imádok főzni, megnyugtat és a végeredmény meghizlal. Azon kevés férfiak közé tartozom akik jól főznek. Bár sajnos az elhízás ellen tenni kell, így be lett vezetve a napi futás. Bár a mai éjjel több okból is elkell mennem futni.

Több kilométert futok sötétedés után, ki egészen a Város széli erdőig. Mindig szerettem az erdőkbe mászkálni. Ilyenkor magam vagyok, nem zavar senki, nem lát senki és szabad vagyok. Én és a természet. Ez a nyugalmam titka, olykor kiszakítom magam a Világ karmaiból és magam vagyok. Ez az este se más, csak egy lényeges apróságba.

Az erdő mélyére futok, figyelve arra, hogy senki ne kövessen. Nem tenne jót ha így látna meg egy ismerős… Közben végig szaglászok, csak az erdő szokásos illatát érzem, már bizsereg a bőröm a vágytól, hogy végre újra önmagam lehessek.

Egy kis tisztásra érkezem, sehol senki egy lélek sincs a közelbe. Gyorsan elkezdek vetkőzni. A futó cipőm a zoknimmal együtt lekapom, nadrág és póló szépen összehajtva majd a bokszer is lekerül majd az egész bele egy zacskóba. Jobb így, bár nem érzek esőt a levegőbe mégis jobb biztosra menni. a nadrágom zsebébe nyúlok és kiveszem belőle a parfümöm. Általában mindig ezt az illatot használom és ez ma se kivétel. Jó alaposan befújom a ruháim és a zacskót majd a parfümöt is utána dobom.

Végeztem végre minden előkészülettel, meztelenül állók egyedül az erdőben, a ruháim jó helyen és rendesen befújva. A teliholdra nézek, mély levegőt veszek és az éj elkezdődik.

A bőröm bizsere,g a csontjaim ropognak az arcom változik de ami mindig megragad az a szívem elképesztő dobogása. Végre meghal az ember és bűneiből táplálkozva megszületik a Fenevad. Csak úgy lüktet az ereimbe a vér,frissen nyúlt csontok a helyükre kerül és feszülő bőrömet elönti a sötétszínű bunda.

Csukott szemmel állok a tisztáson, egyelőre még két lábon. Az eddig csendes, kihaltnak vélt erdőbe egyszerre csak megindul az élet. Madarak apró szívei dobodnak a fákon, kis rágcsálók mozognak a fűbe, és egy vakond áss a közelbe. Mély levegőt veszek és az illatok sokasága megszédít. A napokban eshetett erre mert a fák illata most még a szokásosnál is erősebb, a levelek lágy muzsikát játszanak a könnyű esti szélben. Persze még érzem a ruháim illatát. Jól ismerem ezt a szagot és nagyon észben kell tartanom, nem lenne túl szerencsés nem vissza találni ide az átváltozás vége előtt. Igazán kellemetlen ruha nélkül mászkálni a Városban.

De ez már a múlté, ezt az illatot követve vissza találok ide. Most viszont egy új illatot éreztem meg. Frissen vágott fű illatát. Emberként is szeretem ezt az illatot, de így Fenevadként megbabonáz. Elkezdek szaladni az illat irányába. Eldobva emberi mivoltom egy újabb darabját már nem két lábon, hanem négy lábon futok, tappancsaimon hatalmas karmok nőttek, de nem igazán érdekel. Ilyenkor valami egészen más foglal le. Az illatok, a hangok, az érzés… és a látvány… a Fenevad szemével teljesen máshogy látom a Világot, a természet minden apró szépségét még jobban kiélvezhetem. A madarak tollainak részletessége, a pillangók szárnyainak mintája, a virágok illatának és színeinek őszhangja, nincsenek rá emberi szavaim és ilyen állapotba csak az érzések vannak…

A frissen vágott fű egy vasúti sín mellett van, itt óvatosnak kell lennem, hosszú távon nem tenne jót ha meglátnának. Kíváncsi emberek jönnének erre és próbálnának lencsevégre kapni… nekem meg nincs annyira jó seggem, hogy az internet képes legyen.

Vonat nem jön és embernek még szagát se érzem. De itt a frissen vágott fű. Mint egy kölyök kutya hempergek a fűben és teljesen beborít az illat. Jobb ez mint bármilyen drog. Feldobja a hangulatom és még a szervezetemnek se árt, ha emberként fetrengenék itt azon kívül, hogy hülyének néznének még a ruhámba is beletörne a fű. De mivel semmi ruha nincs rajtam így ilyesmi miatt nem kell aggódnom. Mikor már úgy érzem kihemperegtem magam az eget kezdem el nézni. Olyan szép a hold, vonzza a szemem és a csillagok ragyogása így sokkal látványosabb, az ég sem egyszínű sötét hanem a sötétkék rengeteg árnyalatának magával ragadó szimfóniája.

Jöjjön az est következő szakasza. Itt az ideje futni egy kicsit. Ilyenkor négy lábon szabadon futni a legjobb… csak futni ahogy a lábaim bírják ki a Világból, itt ahol senki nem zavar, érezni a menetszélt a bundámon, az állatok riadalmát… futni a sötét éjszakába azzal a tudattal, hogy senki és semmi nem árthat nekem, felszabadító. Futásom nem céltalan, konkrét irányba tartok egy közeli kis tóhoz. A csillagok ragyogásánál csak az szebb ahogy a víztükréből láthatom. Persze ilyenkor még óvatosabbnak kell lennem, nehogy véletlen emberekbe fussak. Nem biztos, hogy kitörő lelkesedéssel fogadnának. Szerencsémre a Fenevadnak mindenérzéke meg van az emberek felderítéséhez.

A tó túlpartján néhány fiatal bulizik, beszélgetnek és isznak. Így józanul nem emberként az alkoholnak igen kellemetlen szaga van. Nem tetszik az orromnak és míg emberként ha megcsapja az orrom a sör szaga megkívánom így valahogy nem olyan jó érzés. De a bulizásukkal járó fény és élet szépsége mindenért kárpótol. Boldogok, vidámak és gondtalanok. Jó őket nézni innen a tó túlpartjáról. Az éjszaka fényeivel együtt ez a látvány teljesen leköt.

Viszont lassan mennem kell, mert a hajnal közeledik. Mint ahogy emberként a telihold közelségét érzi a testem úgy Fenevadként is érzem a reggel közelségét. Elkezdem hát utolsó futásom az éjszakába, figyelem ahogy az állatok közbe ébredeznek, elbújok a reggeli vonat elől és futok a tisztás irányába. Még szerencse, hogy a ruháimat mindig ilyen erősen befújom, így nem is kell nagyon szimatolnom.

Csontjaim lassan vissza állnak eredeti méretükbe és a bundám is lehullik. A Fenevad meghalt azért, hogy az Ember immár bűnei nélkül tovább élhessen. Felöltözök gyorsan. Az erdő ami az imént még olyan életteli volt és világos, most halott és sötét. Hát igen, az emberi érzékeim közel sem olyan erősek. A bundám nagyját belerakom a zacskóba, útközbe majd néhány kukába kiszórom. Bár egész éjjel nem aludtam, mégis kipihentebb és élénkebb vagyok mint egy átlag napomon.

Az emlék kép hírtelen véget ér.  Hát igen, nem minden Szörny Gonosz feltétlen. Egy biztos, meg is van mi lesz ennek a kollégámnak a beceneve: Pamacs.