A Világ XVI Fejezet

 A Világ

XVI. Fejezet

„My Eyes see evertying”

Sok reggel el telt már azóta, hogy megkaptam az „áldásom”. Furcsa érzés a mi napig úgy gondolni rá, mint egy áldásra, sem mint átokra… a mindent látó szem áldásával lehetne akár könnyebb is az életem, hisz olyan jól hangzik. Mindent láttok. Vajon azok kik erre vágynak bele gondoltak már abba ez mint is jelent? Látok MINDENT! A Téboly határán sodródom folyamatosan és már azt se mindig tudom mi egy újabb Léleklenyomat és mi a Valóság.

A Világ Szenvedéssel van teli és ezt nekem mind látnom KELL. Nem menekülhetek a látásom elől, nem dobhatom el az Áldásom… Más vagyok mint a többi ember. Egy szörnyeteg vagyok akiben ott rejtőzik a mindent elemésztő vágy… Vágy arra, hogy egy más Világot alkosson. Csak még én magam se tudom, hogy ez a Világ jobb vagy rosszabb lesz annál ami most elemészti az elmém… egy biztos más…

A Léleklenyomatok mindenhol ott vannak és az idő csak egyre többet és többet sodor az utamba. Lassan felemészti az épp elmém az a rengeteg emlék kép ami a fejembe suhan. Rettegek attól, hogy egy nap a saját elmém fog felemészteni. A Mindent látó Szem… de jó nekem, egy szörnyeteg könnyebben ki tudja engedni a saját Fenevadját mint én… én csak Láttok… Számomra csak ez adatott meg, láthatom emberek és korok bukását, újra és újra míg végül össze nem omlok a korok súlya alatt…

Néha azt kívánom bár magammal rántana az Örvény, bár elengedhetném magam csak egyetlen percre. A Téboly vajon tényleg egy megvetendő állapot? Tényleg olyan rossz lehet ott?

A gondolat menetem egy furcsán mosolygó férfi zavarta meg… Még nagyon meg se tudtam figyelni amikor megérintette a kezem. Hirtelen az egész testem bizseregni kezdet. Ezt nem értem, olyan mint ha egy Léleklenyomat ragadt volna magával. De ez lehetetlen, nem láttam rajta egy Léleklenyomatot se… Hogy lehetséges ez… Egyáltalán mi zajlik itt? Már kezdődik is a vetítés…

A mai nap ugyan olyan faszsággal indul mint a többi. Szól az ébresztő amit már nagyon unok… Egy ilyen rövid kis hangrezgést is lehet ilyen mély tiszta szívből jövő gyűlölettel megfertőzni.

Készül az első kávé. amíg az nincs meg és meg nem ittam alkalmatlan vagyok bármilyen komolyabb kognitív művelet végrehajtására. Nem nekem van kitalálva ez a felkelés, legközelebb okosabban választok.

A Szokásos rutin folyik tovább. Gyors kajálás. Valami egyszerű a hűtőből. Milyen Ember is lennék én ha nem reggeliznék rendesen? Az Ember szó hallatán akaratomon kívül is egy kis mosoly suhan az arcomra. Közöm sincs ehhez a selejt fajhoz.

Szépen felöltözök hisz ez egy újabb csodás nap  amivel megajándékozom a Világot. Úgy érzem a mai nap tökéletes. Végre a kép összeállt. Ideje kiengednem a Tébolyt.

A tömegközlekedés egyik nagy előnye, hogy más Emberekkel együtt utazhatok. Megfigyelhetem hogyan szenvednek a saját sorsukba… Persze mindig vannak kivételek, néhány ragyogó Csillag ebbe a sötét univerzumba. Ha egy cseppet is több lenne bennük a mersz akkor nem itt tartanánk. Akkor talán az én Tébolyom ideje se jönne el.

Bent a munka helyen. Csak a szokásos fogad… Ez egymás körbenyalása magas fokon. Nem tudom, hol tanulják ezt, de ez már egyetemi szinten nyomják, vagy nyalják? Ez teljesen tetszőleges. Persze én is kapom ám az ívet rendesen. Az Emberek olykor ösztönösen megérzik a veszélyt, csak túl hülyék felfogni mit is éreznek. Egy átlagos ember nem vált ki belőlük ilyet, nem tudják hová tenni az érzést. Azt az Ősi figyelmeztetést, hogy FUSS, ettől a Lénytől Óvakodj!!! Pontosan tudom mit is gondolnak ilyenkor, már többször néztem vissza az emlékeiket.

Olyan szórakoztató végig nézni ahogy az elemi Sötétségbe fuldokolnak. Úgy érzem szinte már megváltás az amit velük teszek. A Tudatlanságuk a legjobb barátjuk. Ezek aztán az emberek, igazán egyediek… nevetséges tákolmányok.

Persze itt is vannak különleges Emberek. Olyanok akiket mindig örömmel találok meg. Ezek a disz példányok valamiért felsőrendnek képzelik magukat. Többnek mindenkinél, többnek Nálam… mint ha a kis egér hatalmas oroszlánnak képzelné magát.

Ma jött el a napja, ma végre szabadon engedem a Tébolyt. A vérem forr, a szívem bizsereg. Végre újra Szabad lehetek. Elengedhetem mind azt ami bennem van. Kiengedem a Démont, hogy az Angyal ezután még tovább élhessen. A lapockámba érzem a bizsergés. Érzem ahogy a szárnyaim az égbe csapnának, hogy az ami bent szunnyad végre életre kelne. Olyan jó érzés. Az a szorító érzés a mellkasomba ami a várakozással jár. Végre célba vagyok! Érzem a Vérszomjam.

Mosolygok…

Megvágom a kezem. A Vérmágia mit egy Léleklenyomatba láttam elönti az agyam. A legpusztítóbb mágia amiért a saját véreddel fizetsz. Nem nagy ár, hogy végre a művészetem kifejezzem.

Megidézem azt a kardot. Az Ezüst Liliom… Láttam… Én láttam… a Vérmágiával, a Láttásommal és ezzel a Pengével elkezdődik a tánc. Megszűnik minden, ők itt már NEM Emberek. Ők csupán eszközök arra, hogy kifejezem a művészetem. Az étel amivel csillapíthatom a Vérszomjam. Jobb mint a szex.

A kard csak szeli az Embereket, nincs különbség. Mindnek van bűne, Láttam mind. Ott voltam annál a percnél amikor megölték azt a kis gyermeket… azt a kis csodás lényt akik létezésük elején voltak. Az akinek még álmai voltak, igaz vágyai… nem csak ilyen bemocskolt Bűnei… feloldozom őket bűneik alól ezzel a Véres tánccal.

Az adrenalin pumpál az ereimbe… érzem ahogy a vérem hajt. Valaki lőni kezdet rám… Kár, hogy én már ezt is Láttam… tudom kibe van meg az ellenállás. Pontosan tudom… Fénymágia, a legerősebb védelem mit megidézni lehet. A Szárnyaim magasba csapnak és eltérítik a felém tartó lövedékeket…

Láttam, hogyan kell használni ezt a csodás Mágiát… Annyira fenséges a kép…

Mosolygok…

Mindenhol vér, mindenhol testrészek… érzem ahogy lassan a Démon jól lakik. Már csak a Desszert van hátra. Az aki úgy véli nálam nagyobb tudással rendelkezik. Sérti a Büszkeségem még maga a feltételezés is, hogy egy ilyen selejt Ember nálam többet…

Sírva térdel a földön. Össze omlott, a kis Világa össze omlott aminek ő volt a közepén… Még nem is sejti… a kezem a fejére teszem… Elengedem az elmém. Megmutatom neki mindet. A közelembe lévő léleklenyomatokat magamhoz hívom és végig nézzem mind. Az összes Áldozatom bűnét. Az egész kis életűk… és ez a kis egér velem együtt nézi… Pár Léleklenyomatot még el bírna a törékeny emberi elméje… de ennyit egyszerre? Először az orra kezd el vérezni… majd a fülei… Könyörög hogy hagyjam abba… Már nem tud beszélni… Ezer meg ezer év súlyát osztom meg vele, mondhatni egy átlagos hétfőmet.

Mosolygok…

Meglepően hamar robban szét az elméje… Kár az Ezüst Liliomért te ennek az üres fejűnek a kezébe adom. Az én művem kész. Most itt az ideje, hogy a rendőrség egy újabb lezáratlan üggyel gazdagodjon.

Tovább állok a városból. Keresek egy másikat, az én Láttásommal nem okoz problémát az Új Élet. Bármit képes vagyok megtanulni amit Láttok…

Ez kit elragadott a Téboly tovább áll, itt hagyva engem rengeteg kérdéssel és még több felismeréssel… Még közel se ismertem ki eléggé a saját Áldásom határait.