A Világ XI. Fejezet

A Világ

XI. Fejezet

A Vörös Hold

Az Új munkahely új lehetőségekkel jár. Új emberek, úgy élettörténetek és új Világok. Furcsa érzés a saját sötét világomon kívül mást is látni. Olykor nehéz elhinni, hogy van aki még képes szépnek gondolni ezt a rideg helyet ahol élünk. Nekem nehezemre esik elhinni, hogy hosszú távon ez az önmagát marcangoló faj képes fent maradni. Persze mondhatni, hogy változunk, kétszer nem követjük el ugyan azt a hibát… de erre mondom én azt, hogy ha ez valóban így lenne akkor soha nem lett volna második világháború. Ez a faj saját kiirtására termet. Elég csak végig nézni azon mit tesz. Az egyetlen faj a földön aki ennyire aktívan öli a saját fajtásait. Még szerencse, hogy ennek hatékonyságának növelésére külön iparág épült. Néha van egy olyan érzésem, hogy több is. Persze ha ez nem lenne elég akkor biztos ami biztos nem csak magunk írtjuk. Még a végén maradna túlélő… nem ez a faj ennél sokkal precízebb, önmagán kívül még a saját élőhelyét is gyilkolja. Ne hogy már itt véletlen valaki véletlen megússza a nagy világvégét… na pont ezért olyan nehéz hinnem a világbékében.

Szerencsére sötét gondolataimat félrelöki egy új kollégám látványa, na jó mivel még most kezdtem mindenki újnak számít, de ő az első az itteniek közül akihez közvetlenül egy léleklenyomat csatlakozik. Normális emberek nem látják ezt, szerencséjükre, de előttem nyitott könyv. Egy átlagos férfinak tűnik semmi szokatlan nincs benne, leszámítva a nyugalmat amit sugároz. Hatásosabb mint egy Buddha szobor.

Vajon milyen titkot rejt? Lehet, hogy egy gyilkos? Jobb lenne ha megnézném, mégis csak szeretem az életem, nem kellene olyan könnyen eldobni. Még annyi szörnyű Léleklenyomat vár rám, még a Téboly se ért utol. Óvatosan a közelébe férkőzőm, nem lenne jó ha észre venné mit is csinálok. Azt hiszem részben az óvatosság is a hosszú élet titka… De jó utolsó mondat lenne ebből?

Óvatosan magamhoz érintem a Léleklenyomatott és már kezdődik is a szokásos érzés, egy utazás egy testemen kívüli élményre, egy másik elme emlékeibe…

Ma egy új kollégát kaptunk így elsőre normálisnak tűnik, de a látszat néha csal. Hmm, ez az én számból különösen furcsán hangzik. Mert hát ma van a nap… Ma éjjel telihold van.

A szokásos napi rutni. Mondhatni ez is egy megszokott nap. Pár kollégának segítek még pluszba és meghallgatom őket. Kit csal a felesége, kit csal a férje… Ha tudnák, hogy egymással… az öreg banya ma se csattogott a botjával, de valami bűzlik a házba… mennyire nem csinál semmit az, miközben az meg arról panaszkodik, hogy ez meg csinál semmit, persze van egy harmadik aki meg rájuk panaszkodik… Olyan aranyosak az emberek a maguk kis Világával. Úgy látom az új kolléga is élvezettel nézi ezeket a műsorokat. Úgy látom vele jóba leszek.

Így gyorsan telik a munka. Ezek a kis szünetek valahogy mindig lendületet adnak. Én persze mindenkit meghallgatok és figyelek. Nem nagyon mondok magamról semmit, mert kiindulva abból, hogy minden hír akaratom ellenére is eljut hozzám, azt hiszem az én dolgaim se maradnának meg sokáig titoknak. Olyan dolgokat tud meg itt az ember… főleg amik egy-egy céges buli után napvilágra kerülnek… simán le lehetne forgatni vagy egy tucat pornófilmet belőle.

Munka után irány vásárolni, telihold idején mindig jóval többet eszem mint általában, mondhatni ez aféle sajátosságom. Ettől vagyok én olyan én. Imádok főzni, megnyugtat és a végeredmény meghizlal. Azon kevés férfiak közé tartozom akik jól főznek. Bár sajnos az elhízás ellen tenni kell, így be lett vezetve a napi futás. Bár a mai éjjel több okból is elkell mennem futni.

Több kilométert futok sötétedés után, ki egészen a Város széli erdőig. Mindig szerettem az erdőkbe mászkálni. Ilyenkor magam vagyok, nem zavar senki, nem lát senki és szabad vagyok. Én és a természet. Ez a nyugalmam titka, olykor kiszakítom magam a Világ karmaiból és magam vagyok. Ez az este se más, csak egy lényeges apróságba.

Az erdő mélyére futok, figyelve arra, hogy senki ne kövessen. Nem tenne jót ha így látna meg egy ismerős… Közben végig szaglászok, csak az erdő szokásos illatát érzem, már bizsereg a bőröm a vágytól, hogy végre újra önmagam lehessek.

Egy kis tisztásra érkezem, sehol senki egy lélek sincs a közelbe. Gyorsan elkezdek vetkőzni. A futó cipőm a zoknimmal együtt lekapom, nadrág és póló szépen összehajtva majd a bokszer is lekerül majd az egész bele egy zacskóba. Jobb így, bár nem érzek esőt a levegőbe mégis jobb biztosra menni. a nadrágom zsebébe nyúlok és kiveszem belőle a parfümöm. Általában mindig ezt az illatot használom és ez ma se kivétel. Jó alaposan befújom a ruháim és a zacskót majd a parfümöt is utána dobom.

Végeztem végre minden előkészülettel, meztelenül állók egyedül az erdőben, a ruháim jó helyen és rendesen befújva. A teliholdra nézek, mély levegőt veszek és az éj elkezdődik.

A bőröm bizsere,g a csontjaim ropognak az arcom változik de ami mindig megragad az a szívem elképesztő dobogása. Végre meghal az ember és bűneiből táplálkozva megszületik a Fenevad. Csak úgy lüktet az ereimbe a vér,frissen nyúlt csontok a helyükre kerül és feszülő bőrömet elönti a sötétszínű bunda.

Csukott szemmel állok a tisztáson, egyelőre még két lábon. Az eddig csendes, kihaltnak vélt erdőbe egyszerre csak megindul az élet. Madarak apró szívei dobodnak a fákon, kis rágcsálók mozognak a fűbe, és egy vakond áss a közelbe. Mély levegőt veszek és az illatok sokasága megszédít. A napokban eshetett erre mert a fák illata most még a szokásosnál is erősebb, a levelek lágy muzsikát játszanak a könnyű esti szélben. Persze még érzem a ruháim illatát. Jól ismerem ezt a szagot és nagyon észben kell tartanom, nem lenne túl szerencsés nem vissza találni ide az átváltozás vége előtt. Igazán kellemetlen ruha nélkül mászkálni a Városban.

De ez már a múlté, ezt az illatot követve vissza találok ide. Most viszont egy új illatot éreztem meg. Frissen vágott fű illatát. Emberként is szeretem ezt az illatot, de így Fenevadként megbabonáz. Elkezdek szaladni az illat irányába. Eldobva emberi mivoltom egy újabb darabját már nem két lábon, hanem négy lábon futok, tappancsaimon hatalmas karmok nőttek, de nem igazán érdekel. Ilyenkor valami egészen más foglal le. Az illatok, a hangok, az érzés… és a látvány… a Fenevad szemével teljesen máshogy látom a Világot, a természet minden apró szépségét még jobban kiélvezhetem. A madarak tollainak részletessége, a pillangók szárnyainak mintája, a virágok illatának és színeinek őszhangja, nincsenek rá emberi szavaim és ilyen állapotba csak az érzések vannak…

A frissen vágott fű egy vasúti sín mellett van, itt óvatosnak kell lennem, hosszú távon nem tenne jót ha meglátnának. Kíváncsi emberek jönnének erre és próbálnának lencsevégre kapni… nekem meg nincs annyira jó seggem, hogy az internet képes legyen.

Vonat nem jön és embernek még szagát se érzem. De itt a frissen vágott fű. Mint egy kölyök kutya hempergek a fűben és teljesen beborít az illat. Jobb ez mint bármilyen drog. Feldobja a hangulatom és még a szervezetemnek se árt, ha emberként fetrengenék itt azon kívül, hogy hülyének néznének még a ruhámba is beletörne a fű. De mivel semmi ruha nincs rajtam így ilyesmi miatt nem kell aggódnom. Mikor már úgy érzem kihemperegtem magam az eget kezdem el nézni. Olyan szép a hold, vonzza a szemem és a csillagok ragyogása így sokkal látványosabb, az ég sem egyszínű sötét hanem a sötétkék rengeteg árnyalatának magával ragadó szimfóniája.

Jöjjön az est következő szakasza. Itt az ideje futni egy kicsit. Ilyenkor négy lábon szabadon futni a legjobb… csak futni ahogy a lábaim bírják ki a Világból, itt ahol senki nem zavar, érezni a menetszélt a bundámon, az állatok riadalmát… futni a sötét éjszakába azzal a tudattal, hogy senki és semmi nem árthat nekem, felszabadító. Futásom nem céltalan, konkrét irányba tartok egy közeli kis tóhoz. A csillagok ragyogásánál csak az szebb ahogy a víztükréből láthatom. Persze ilyenkor még óvatosabbnak kell lennem, nehogy véletlen emberekbe fussak. Nem biztos, hogy kitörő lelkesedéssel fogadnának. Szerencsémre a Fenevadnak mindenérzéke meg van az emberek felderítéséhez.

A tó túlpartján néhány fiatal bulizik, beszélgetnek és isznak. Így józanul nem emberként az alkoholnak igen kellemetlen szaga van. Nem tetszik az orromnak és míg emberként ha megcsapja az orrom a sör szaga megkívánom így valahogy nem olyan jó érzés. De a bulizásukkal járó fény és élet szépsége mindenért kárpótol. Boldogok, vidámak és gondtalanok. Jó őket nézni innen a tó túlpartjáról. Az éjszaka fényeivel együtt ez a látvány teljesen leköt.

Viszont lassan mennem kell, mert a hajnal közeledik. Mint ahogy emberként a telihold közelségét érzi a testem úgy Fenevadként is érzem a reggel közelségét. Elkezdem hát utolsó futásom az éjszakába, figyelem ahogy az állatok közbe ébredeznek, elbújok a reggeli vonat elől és futok a tisztás irányába. Még szerencse, hogy a ruháimat mindig ilyen erősen befújom, így nem is kell nagyon szimatolnom.

Csontjaim lassan vissza állnak eredeti méretükbe és a bundám is lehullik. A Fenevad meghalt azért, hogy az Ember immár bűnei nélkül tovább élhessen. Felöltözök gyorsan. Az erdő ami az imént még olyan életteli volt és világos, most halott és sötét. Hát igen, az emberi érzékeim közel sem olyan erősek. A bundám nagyját belerakom a zacskóba, útközbe majd néhány kukába kiszórom. Bár egész éjjel nem aludtam, mégis kipihentebb és élénkebb vagyok mint egy átlag napomon.

Az emlék kép hírtelen véget ér.  Hát igen, nem minden Szörny Gonosz feltétlen. Egy biztos, meg is van mi lesz ennek a kollégámnak a beceneve: Pamacs.

A Világ X. Fejezet

A Világ

X. Fejezet

A Gyűlölet Démona

Egy újabb szép napra virradt az emberiség, egy új nap ami újabb reményeket és álmokat tör majd szét. Persze a magamfajta átkozottak számára ez már megszokott, majdhogy nem már a reményt is elengedtük. Ilyenek vagyunk mi, üresek. Az a rengeteg fájdalom amit láttat velem az átkozott szemem az mi igazából a Tébolyba fog kergetni végül, pontosan tudom hová vezet ez majd, de még sem teszek ellene semmit. Ki kellene vájom mind két szemem, hát ha ez megment attól ami ebbe a rideg Világba elém kerül.

Mondjuk az ürességnek is meg van a maga áldásos hatása. Nem igazán tud már kizökkenteni semmi. Jöhet bármilyen fordulat akkor sem érhet meglepetés. Bármely állásinterjún átcsúszom. Csak arra van szükségem, hogy tudjam mire is van szükségük. Az Üresség legnagyobb előnye, hogy olyan tartalommal töltheti meg az ember amilyennel akarja. Még ha azok hamisak is…

Az a bizonyos érzés ami elönt amikor éjjel álmatlanul fekszem az ágyba. Eltelt egy újabb nap, egy újabb fejezet vagy csupán egy újabb lap életem történetében. Kilátástalanság mindenfelé, a Léleklenyomatok gyötrő képe és persze a Világ nyomása. Sok mindent elvárnak és keveset adnak. Ilyen ez az élet. Persze erre szoktam én mondani, hogy nem az élet kemény, te vagy csicska.

De ezeknek a csicskáknak valami olyasvalamijük van ami a magamfajtának nem adatott meg. Normális élet. A különleges emberek soha nem kívánnak azok lenni, csak olyanok akarnak lenni mint a többiek. Nem attól félnek, hogy lehúzzák maguk közé a normálisak, hanem, hogy soha nem érintheti meg az átlag emberek világát. A zseni is irigyli a bolondok boldogságát, a művész is kiürül miután a koncert véget ér. Katarzis majd mély depresszió. Üresség. Mennyire irigylem azokat az embereket akiket soha nem csókol homlokon az üresség keserű ajkaival.

Ideje egy újabb fejezethez kezdeni életem történetébe, lezárni a régi szállakat még ha azok vissza is hatnak az újabb fejezetekre is. Most egy új történet veszi kezdetét. A Névtelen egy új kollektívába kerül. Nem ismeretlen ez számomra, de a magamfajtáknak ez egy pont ideális állás.

Új kollégáim körében egy érdekes kis papira lettem figyelmes az egyikőjük asztalán. Kíváncsian magamhoz vettem mert a szövegen kívül volt rajta még egy kis apróság. Egy Léleklenyomat. A felírat magáért beszélt ’’ Ha még egyszer ugat az a dög fel lesz akasztva’’. Rá kérdeztem kolléganőmnél mi akar ez lenni. Hosszasan panaszkodott az öreg nyugdíjasról az alsó szintről aki folyton mindenért felvan háborodva és az egész környék szívből utálja. Hát ebből a barátságos kiírásból lenne egy két tippem miért, de még így se tudok ellenállni a kíváncsiságom hívásának. Muszáj látnom mit is rejt ez a kis Léleklenyomat.  Vajon miféle érdekes új élményekbe lesz most részem. Magamhoz veszem a kis lapot és megérintem a Léleklenyomatott. El fog az ismerős bizsergés és már kezdődik is a műsor. Kit érdekel az, hogy egy lépéssel talán ez is közelebb vihet a Tébolyhoz? Lehet, hogy az Ürességnél még az is jobb…

Ez a hülye kutya már megint ugat oda fent, nem hagyja piheni az embert. Nem igaz, hogy nem lehet elhallgatatni azt a dögöt én itt csendre vágyom. Na nem baj majd megyek és a Terikével együtt jól fel jelentjük a közös képviselőnél. Mit képzelnek magukról ezek? Hát állatkert ez? Nem igaz, hogy ezek a mai fiatalok nem tisztelik már az idősebb korosztályt. Bezzeg az én időmben! Na mi még rendes jól nevelt fiatalok voltunk, nem úgy mint ezek a mai semmire való kölykök. Itt sminkelik magukat, meg festik a hajuk és némelyik teli van olyan ronda tetoválásokkal. Biztos drogoznak is. Ezek a semmire valók már nem tudják mi az a kemény munka. Bezzeg én! Negyven évet dolgoztam, én még tudom mi az a kemény munka. Ezek a mai semmirekellők annyit se érnek mint egy két filléres. Jó dolgukba már nem tudják mit csináljanak magukkal.

Itt az ideje elmenni a boltba. Itt van a közelbe egy kis bolt, de ott se tudják, hogyan kell bánni egy magamfajta idős hölggyel. Én itt felveszem a legszebb kalapom, de még annyit se mondanak milyen csinos vagyok. Hát milyen dolog ez? Költöm itt a drága pénzt az én pici nyugdíjamból. Az a nyomorult kormány se képes többet adni. Hát milyen dolog ez már? Hát én ledolgoztam negyven évet. Nekem ennél sokkal több jár! Áh, itt a boltba se veszik semmibe az embert. Itt dolgozik előttem ez a szerencsétlen. Nem képes arrébb menni. Hát kerülgessem itt az én koromba? Na majd most a kis kocsimmal jól neki megyek. Hát ha tanul belőle ez a kis nyomorult, hogy ki itt a főnök! Hát mégis csak én vagyok a vásárló? Hát mit képzel ez? Ki kellene nyalnia a seggem! Még aztán hogy néz ez rám? Mi az hogy így mereszti a szemét? Bocsánatot kellene kérnie amiért az utamba volt! Na meg persze, hogy nincs az akciós vajból! Miért is lenne, ezek a mocskok biztos bent tartják maguknak! Nekünk meg nem adnak semmit. Mennyire semmirevaló egy társasság ez itt. Hát mit hisznek miért jövök én ide? Jól meg is mondom annak a szerencsétlennek a magamét! Még itt leáll elnézést kérni! Ahelyett, hogy itt jártatja a száját jobb lenne, ha hozna az akciós vajból, mert biztos van bent!

Most meg azt várják el, hogy végig álljam a sort! Hát mit képzelnek ezek? Az én koromba itt álldogálni? Hát mindjárt leesik a cukrom! Amúgy is hova siet ez a sok ember? Miért nem érnek rá később jönni? Hát nem látják, hogy itt vagyok? Na nem baj csattogok itt egy kicsit a botommal hát ha végre észre veszik magukat ezek a semmirekellő emberek. Ezek is csak meresztik itt a szemüket! Na várjanak csak előre megyek én. Közbe jól a földhöz verem a botom! Hadd szégyelljék magukat, hogy maguktól nem álltak félre egy ilyen kedves öreg hölgynek, mint én! Erre az egyik kapcarongy megszólal, hogy ’’ Attól még hogy maga megöregedet a Világnak nem kell megváltoznia’’. Hogy merészel ez a kurva ilyet mondani nekem? Hát szart az ilyen pinájára, jól ki is osztom! Hát mit képzel ez itt magáról? Tisztességben megöregedett öregasszonnyal így beszélni?

A pénztárba meg az a kis fiatal vörös hajú ribanc van. A keze is tetovált, hát ez egy tisztséges város volt még az én időmbe! Hogy engedhetik meg, hogy egy ilyen kis riherongy itt dolgozzon? Aztán ez a semmirevaló rám is szól, hogy sorba kellene állnom! Hát kinek képzeli ez már magát? Biztos azért festi magát, mert már a fél városnak széttette a lábát! Én bezzeg megőriztem az ártatlanságom a férjemnek! Ezek a mai fiatalok nem tudják mi az a tisztesség! Még hogyan mereszti ez is a szemét rám! Hát tehetek én róla, hogy a bukszám a táskám alján van? Jó mélyen, ne hogy valami suhanc kilopja a táskámból! Ha elől hagyom ezek a semmirevalók biztosan kirabolnak! A többi ember meg mit türelmetlenkedik itt! Pakolok, de itt sürgetnek, na nem baj most jó erősen arrébb baszom a kosaram, hadd szégyelljék el magukat amiért egy ilyen kedves hölgyet sietettnek. Most is itt meresztik rám a szemüket, ahelyett, hogy valamelyik ide ugrana segíteni! Bezzeg ezt a Vörös szukát tudják bámulni!

A bolt előtt a padon leülök egy kicsit Terikével beszélgetni. Még jó hogy így össze futottunk vásárlás közbe, ő meg arról a folyton vigyorgó fiatal emberről panaszkodik. Az a köcsög egy fiatal kapcarongyot szolgált ki helyette! Aztán meg volt pofája a semmirevalónak olyat mondani, hogy sorba kell állnia Terikmnek! Hát ha én ott lettem volna biztos nem hagyom ennyibe.

Üldögélünk és beszélgetés közbe eszünk egy kis jégkrémet. Épp nagyba arról beszélünk, hogy Tilda milyen aljas volt azzal a jóravaló Mikivel a Barátok  köztben erre oda jön hozzánk egy fiatal mihaszna, hogy ne szemeteljünk! Hát az én koromba álljak fel és menjek el a szemetesig kidobni azt a kis szemetet? Hát ezért fizetik a munkásokat? Hát majd ők felszedik! De ez meg csak mondja! Még jó hogy itt van Terike kutyája Morzsi, rá uszítjuk erre a senkire! Na ebből majd tanul, ahelyett, hogy itt nekünk beszél már rég ki is dobhatta volna helyettünk! Hát nem ez lenne a normális? Az ilyen fiataloknak segíteni kellene az olyan kedves időseknek mint mi! De ez meg csak itt mondja a magáét.

Haza megyek, hát ha kereset az a semmire való fiam. Nem néz az rám soha! Mióta az apja elvállt tőlem azért a kis lótyóért felém se nagyon néz. Pedig jogom van látni az unokáim. Bár amilyen szarpinájú felesége van biztos rossz kölykök azok is! Nem tanulhattak semmit a nagyanyjuktól. Pedig én tudom mi kell egy gyereknek! Erre semmi, ide se néznek, az anyjuk biztos ellenem hangolta őket! Meg mondtam a fiamnak, hogy azzal a nővel ne kezdjen! Nem olyan rendes asszony mint én! Biztos nem tud úgy kézzel mosni mint én! Persze, hogy is tudna ezeknek a mai nőknek már egy csomó gépük van! El vannak kényeztetve, nem olyan talpraesettek mint én!

Az a rohadt dög már megint ugat, na írok én ezeknek egy olyan üzenetet, hogy megemlegetik! Oda ragasztom az ajtójukra ebből majd tanulnak ezek a semmirevalók! Jó hangosan csattogok a botommal, hadd hallja mindenki, hogy itt vagyok, tanulhatnának már valami rendet! Egyik se csenget át hozzám, hogy segíthet-e valamit! Pedig igazán jöhetnének, hát nyugdíjas vagyok!

Vissza érve kis lakásomba bezárom jól az ajtókat, ne hogy itt valami betyár kiraboljon! De valaki már vár bent. Egy sötét hajú, zöld szemű magas férfi talpig feketében. El kezdek kiabálni neki és a botomat lengetve megindulok felé! Hát mit képzel ez itt? Na most jól meg verem!

- Hát mit képzel maga itt!

Megvetően rám néz, majd gúnyos mosollyal rám néz. Mély ,búgó hangon halkan szólal meg.

 - Elég, csend legyen…

Csettint egyet, majd hírtelen minden erő kiszáll a lábamból és összeesem. Ő továbbra is gúnyos mosollyal az arcán néz rám és azon a mélyen búgó hangján halkan beszél hozzám.

- Tudja vén banya nem akarok olyan udvariatlan lenni mint maga. Bár tudom önnek régen volt már az óvoda vagy a szülei se rendesen tenyésztették, de illik köszöni. Jó napot kívánok, bár rendelkezésemre áll a Világ minden ideje, sajnos ez nem mondható el magáról. Ha lenne még pár évezredünk talán meg tudnám tanítani önnek a köszönés művészetét, bár a bemutatkozás csodájáról, vagy a kulturált viselkedésre való felzárkózásra azt hiszem már nincs reményünk. Tudom, hogy most közbe akarna vágni valamit, de nem igazán fog menni. Jó magam egy a jelenkor szerint gonosznak titulált Démon vagyok. Bár szerény véleményem szerint a gonosz fogalma a korokon át ívelve igencsak más. De azt hiszem most nincs időnk a történelem órára. Én mint a Gyűlölet Démona definiálnám magam, remélem ilyen bonyolult szavakkal nem zavarom össze. Az önt körül vevők gyűlölete hívott ide, bár az mind semmi ahhoz képest ami magába rejlik. Számomra ez egyfajta lakoma, komoly dőzsölés. DE mivel az Ön ideje igencsak fogytán van… mint talán már érzi is a gyomorsava már a nyelőcsövét marja azt hiszem a lényegre térek. Maga ma meg fog halni, de ennyi igazán kevés lenne…

Nem érzem a torkom, nem tudok nyelni. A belemből feltörő sav kezd kifolyni a számon, de nem érzek fájdalmat, hát igen, egy ilyen igazi nő mint én nem érzi meg a fájdalmat…

- Oh milyen aranyos, még most is ilyen sokat képzel magáról? Csak azért nem érzi a fájdalmat mert én nem akarom. A fájdalomtól elájulna és annyi lenne a mókának! De ne rohanjunk ennyire előre, még annyi mondani valóm van. De talán úgy a legjobb ha az elején kezdem. Kezdjük a mai napjánál. A kutyaugatást furcsa mód csak maga hallja meg, szerintem már a legkisebb zajba is a kutyaugatást hallja meg. Pedig az a kutya hangerőben jó eséllyel csak egy ajtóbecsukás hangját éri el. De magának muszáj belekötnie, ön így érzi magát teljesnek. De most térjünk rá a boltra. Beleg gondolt már abba, hogy az eladók talán szóba állnának magával ha nem olyan arcot vágna folyton mint aki most harapott bele egy marék szarba? Gondolom nem látta még magát kívülről, de igazán rémes és ezt nem az ízléstelen sapkája miatt mondom. Úgy az összképre. De menjünk még egy kicsit tovább. Ön képes nekimenni a banyatankjával egy dolgozónak csak azért mert nem megy arrébb egy olyan helyen ahol két ember probléma nélkül elfér egymás mellett? Egyébként annak a dolgozónak családja van, emberek akik haza várják, gyermeke aki szereti. Ön ezt mikor mondhatta el utoljára magáról? Ne, ne most álljon neki ezen gondolkozni, hagyok magának egy kis időt a végén. Tudja mi a kereskedelem lényege? Oh, de buta vagyok, hát most a beszéd nem erőssége. Ha hiszi ha nem a kereskedelem egyik fő alapja, hogy az eladó elad a vevőnek, nem a termék rejtegetése, nem a vevő hülyének nézése, hanem az eladás és legyen bármilyen meglepő, de ha egy termék akciós lehet, hogy egyszer el is fogy! Nem tudom gondolt-e már arra, hogy a boltok nem rendelkeznek végtelen kapacitású raktárral, előfordulhat olyan is a mi univerzumunkba, hogy egy jól megfogható keretek között lévő terület nem tud befogadni végtelen mennyiségű anyagot. Bár lehet, hogy az ön beszűkült elméjének kár magyaráznom. Na de most jöjjön a sor. Ha hiszi hanem, de a föld nevű égitest a nap körül kering, nem pedig ön körül. Lehetséges, hogy azok az emberek akik vásárolnak épp ténylegesen sietnek. Lehet, hogy nekik is véges az idejük, talán előfordulhat, hogy nekik is huszonnégy órából áll egy nap. Persze Ön annyira értetlen, hogy ezt kár is bővebben kifejteni. Na de az egyik kedvenc részem jön. A szép Vörös lány. Attól még, hogy egy nő szép nem azt jelenti, hogy kurva is. Bár ezt ön mint a szépség terén kívülálló nem tudhatja. Bár nem lenne szabad elárulok pár dolgot arról a Vörös lányról. Az iskola mellett dolgozik és szabadidejének jó részét a testvéreivel tölti. Önnel ellentétbe nem azért mert muszáj, hanem mert Szereti őket. De akárcsak arról milyen szépnek lenni arról se nagyon hiszem, hogy van tudomása milyen is szeretni. Ezért is hagyta el a férje. Olyat talált akivel egyenrangú társként élhet és nem egy elnyomó diktatúrába. A fia is ezért nem jön ide, folyton kioktatja az életével kapcsolatba, mint ha maga bármit is jobban tudna. Kár, hogy a Világról alkotott képe igencsak hibás, de még nagyobb probléma, hogy az énképe is ilyen. Egy képmutatószülőt a gyermeke se fog tisztelni. Ezért se láthatja az unokáját, a Fia nem akarja, hogy őt is megfertőzze. Jobb életet akar neki annál mint amit az ön közreműködésével elérhet. Nem tudom, hogyan lehet ilyen értelmes Fia ha maga ennyire elviselhetetlen. Napokig tudnám még elemezni az életét, de azt hiszem ez is épp elég. Itt fog meghalni egyedül, ha lennének barátai talán még életbe maradhatna… Tudom, tudom, hogy most Terikére gondol, de igazából nem nevezném önöket barátoknak. Ő is ugyan olyan mint maga ezért vannak meg ilyen jól. Hiszen csak folyton szapulnak mindenkit. Képesek még egy fiktív személyt is szapulni csak, hogy legyen valakit bántaniuk. Folyton bántanak valakit nehogy véletlen szembesüljenek azzal, hogy maguk mennyire selejtek. Folyamatosan igyekeznek másokba a rosszat látni, hogy így maguk többnek érezhessük magukat. De épp olyan selejtesek lesznek utána is… Most pedig a padlón fekve még van egy kis ideje elgondolkozni az életén… Most mennem kell, nemsoká meg kell jelennem az ön barátnőjénél is. Az ő élete is ennyire szánalmasan üres mint a magáé…

Csak fekszem a padlón és nem akarom elhinni ezt. Én nem ilyen vagyok! Ez nem igaz… Vagy mégis?

Az emlék véget ér, újra a saját testem élvezhetem. Érdekes, hogy manapság a Démonok mennyire közhasznú munkát végeznek. Az a bolt a Városba van, talán érdemes lenne benéznem oda. Meg kell vigasztalnom szegény dolgozókat, biztosan nehezen viselik a Csattogós néni hiányát és ha szerencsém lesz még a saját szememmel is megnézhetem ezt a Vörös lányt. Egy biztos, ha én ilyen leszek öregen… valaki lőjön le…

A Világ IX Fejezet

A Világ

IX fejezet

Az Ébredő Erő

Az életnek mindig vannak olyan pontjai amire szívesen emlékszünk vissza, élmények amit akkor még jelentéktelennek tűnnek mégis hatalmas mértékben befolyásolják az elkövetkezendő éveink. Néha egyetlen szó is elég arra, hogy az a bizonyos pohár beteljen.

Ezek a pillanatok viszont leggyakrabban fájdalmas pillanatok. Szánalmas, féreg, gyenge. semmire való… selejt… Ezek azok azok a fájdalmas szavak amit képesek teljesen tébolyba dobni az embert. Olyan szavak amiknek súlya van a Világba… De olykor ez a fájdalom az ár. Ár egy jobb jövőért. Egy erősebb jelemhez, egy olyan tiszta lélekhez amit az áldozat nélkül élők nem érthetnek meg.

Erő ami ahhoz kell, hogy magunk jobbá tegyük. De miért? Ezért a szánalmasan gyenge fajért? Az emberiségért? Gyengék és gyarlók. Ha úgy tetszik az utolsó faj a földön. Talán ez a gyengeség adta meg nekünk a lehetőséget. Talán maga az emberi faj hívta életre a hozzám hasonló szörnyeket… az ágy alatt nincs szörny, a szekrénybe se laknak démonok. A Szörnyek ott vannak a szívünk legmélyén és csak arra várnak hogy a félelmeinktől jóllakottan a felszínre törjenek.

Ilyenek az igazi szörnyek…

Megint jól elkavarodtam. Szeretek sétálni de nem lenne szabad mozgás közben ennyit járkálnom mert megint az lesz a vége, hogy fogalmam sincs hol is járok már. Egy új környék és milyen meglepő megint egy Léleklenyomat az ami kizökkent a gondolat menetemből.

Egy egyszerű érme a földön. Általában nem lenne ezzel semmi baj, de miért van pont egy érmén egy Léleklenyomat? Mosolyra húzódik az arcom, nagyon jól tudom mi is az ami az én belső démonom táplálja és én rendszeresen adok neki újabb és újabb falatot. Egy újabb szép falat az én kis Tébolyomnak. Egy lépéssel közelebb a Világ szennyéhez. Magamhoz veszem azt a kis érmét. Érzem ahogy a Léleklenyomat átvillan az elmémen és egyenesen egy újabb darabbot láthatok a Világ mocskából. Éljen a Téboly.

Ez a reggel is úgy indul mint a többi. Ülök az ágy szélén és az érmémmel játszok. Ez az én kis szerencse érmém. Attól a Szép Vörös Hajú Lánytól kaptam. Imádom a mosolyát, a nevetését, de amit igazán szeretek benne, hogy uralja az életét. Annyira tisztelem ezért. Bár soha nem volt még bátorságom elmondani neki. Ezt az érmét is csak azért kaptam mert melóba vittem neki valami apróságot és kifizette. Amikor ezen az egy érmén megéreztem a testápolója illatát muszáj volt megtartanom. Szeretnék minél több időt vele tölteni. Nem csak azért mert szeretem, hanem azért is hogy így talán rám ragad valami az ő erejéből… irigylem a tehetségéért, a bátorságáért és azért, hogy ilyen erős szíve van. Már attól is jobb embernek érzem magam, hogy néha láthatom.

Vajon milyen is lehetne az én életem ha olyan lehetnék mint Ő? Talán találnék egy jobb állást, egy barátnőt aki szeret és tisztel azért aki vagyok. Talán én is találnék egy olyan cuki Vörös lányt mint Ő… milyen szép is lehetne az életem… Már a gondolattól mosolyra húzódik a szám.

-  Lehetsz olyan mint Ő, sőt sokkal jobb is!

Már megint ez a hang szólal meg a fejembe. Olykor időnként a felszínre tőr és megszólal. Nem tudom honnan jön. Az én hangom de mégis valaki más, valaki aki ott ül bent, arca árnyékba és olykor súg egy pár mondatott. Néha az ő gondolata segít átlendülni a napon.

Már megint elagyaltam az időt, ideje indulni a melóba. Utálok késni ezért egy jó félórával hamarabb bent vagyok és persze a kelleténél is hamarabb beállok. Nem kérte senki de így legalább hasznosnak érzem magam. Még ha ez egy pillanatnyi érzés is. Persze mindig megkapom a legszarabb feladatokat. Ezzel még nem is lenne baj mert valakinek ezt is meg kell tenni, még ha ez igen gyakran is az én szerény személyem az.

- Nem kellene ennyiszer vállalnod a csicska szerepét, te ennél sokkal jobb vagy, többre vagy hívatott!

Persze a hangnak ez nem mindig tetszi, de én csak mosolygok és teszem a dolgom. Ritkán kapok ugyan dicséretet és csak a célozgatást kapom, hogy lehetne ezt jobban és gyorsabban is csinálni, de engem nem érdekel. Bele adom az amit bele tudok, többet nem igazán tudok tenni.

-  Te is tudod, hogy ez nem igaz! Engedj Szabadon! ÉN képes vagyok jobbá tenni téged!

Nem értem ilyenkor mire céloz, nem tartok én fogva senkit, szabadon engedném ha tudnám. De vissza a munkához az eféle gondolatok nem segítenek. Kedvesen mosolygok, meghallgatok mindenkit és közbe próbálom terjeszteni a jó kedved és a boldogságot.

- Mindig a legszomorúbb emberek a legkedvesebbek…

Imádom amikor ilyen random idézetekkel áll elő. még ha igaza is van. Én csak mosolygok és nevetettek. Még ha a saját káromra is de akkor is jót teszek a Világgal. Lassan a munkaidőm végéhez érek és ma van fizetés nap. Már lessem a telefonom csipogott-e már. Látom az sms-t de elszomorítóan kevés… ebből nem tudok félre tenni semmit ez épp elég szűkösen a következő hónapra. Pedig elakartam hívni öcsémet egy jót kajálni.

- Te is tudod, hogy ennél többre vagy hívatott! Engedj szabadon és ígérem jobb helyre viszlek! Ennyi pénzért nem éri meg ez nekünk. A fejlődés lehetősége itt nincs meg, számunkra pedig ez a legfontosabb!

Persze ebből is viccet csinálok. Régi poénom de még mindig használ. Várom a második csipogást mert ez így elsőre kevés… Hihetetlen de kicsit tudok javítani a hangulaton. Nem szeretek szomorú embereket látni magam körül, megteszek mindent, hogy jobb kedvre derítsem őket.

- Soha nem fogod vissza kapni ezt tőlük…

De ekkor érkezik meg Ő. A Vörös Hajú lány. Elég csak rá néznem és jobb kedvem lesz. Hallom a hangját és ez megnyugtat. Így könnyebb nevetni, most már ezt a napot is túl tudom élni. Soha nem mondtam még el neki mennyire jó érzés nekem a jelenléte, hogy mennyit javít a belső magányomon. Amikor a szemembe nézz úgy érzem én is érek valamit, ilyenkor úgy érzem megéri kedves embernek lenni egy ilyen rideg Világba.

A nap lassan véget ér, itt az ideje haza menni és csinálni egy kis kaját. Meglepően a főzés megnyugtat, szeretek főzni, bár csak magamra főzök és a végeredményt nem tudom megosztani senkivel csak magammal, de ez így is jó. Vacsora közben felnézek az internetre, meglesni kivel mi történt. Újabb emberek találtak párt maguknak. Olyan őszinte mosolyuk van a közös képeken. Vajon ez nekem is jár? Én is képes vagyok így mosolyogni? Az én mosolyom milyennek látják az emberek? Észre veszik néha mennyire szenvedek? Nagyon jó kérdések ezek, kár hogy senki nem tud válaszolni, nincs senki aki megmondaná, hogy jó vagyok-e? Meddig bírom még ezt az egészet így egyedül túlélni? Se szakmai elismerés, se szerelem… nekem semmim nincs, egyedül vagyok meztelen a sors viharában. Én magam vagyok…

- Nem vagy egyedül, ölelj magadhoz és én megvédelek. Megadok neked MINDENT, csak ölelj magadhoz. Megvédelek bármilyen vihartól, eltüntetem Világod egéről a felhőket és bármit megteszek csak a lelkedbe süssön a nap.

Bár tudnám, hogyan kell ezt a lényt szabadon engedni…

- Nyújtsd ki a jobb kezed, és markold meg lelked karját. Nincs kivonva, hüvelyében még a penge de érezd a markolatból áradó erőt.

Nincs mit vesztenem, teszem amit mond. Furán érzem magam így a sötét szobában, de követem az utasítást. Félelmetes ahogy a képzeletbeli kard markolatát fogom. Elönt az erő. Érzem, hogy lüktet bennem. Átjárja a testem és úgy érzem nincs határ mit ne tudnék átlépni,

- Nincs semmi ami utad szabhatná, az akaratod pengéjének semmilyen erő nem szabhatja erejét. Ez a kard mi képes átvágni még a Sors fonalát is. Bíz a pengébe és bennem, én jobbá teszem az életünk.

Máskor azt mondanám, hogy ez hülyeség, most mégis úgy érzem ez lehetséges, nincs semmi ami utam szabhatná. Talán most kellene beszélnem a Vörös Hajú Lánnyal.

- Nem, ő a múltad, nem az a szerepe, hogy párod legyen. Elkísért az utadon egy ideig de neki más szerepet szántunk… Bízz bennem úton van már az a nő akit szeretni és tisztelni fogsz.

Akkor viszont beszélek a főnökkel egy jobb bérért, talán találok valami lehetőséget vele a fejlődésre, hogy magasabb bérért dolgozhassak.

- Tényleg nem figyelsz rám, ÉN vagyok a SORS. ÉN adok neked egy új állást, adok neked egy új szerelmet. BÁRMIT megadhatok neked! A Tudást mit oly régóta szomjazol, a lehetőségeket. Akármit…

Szép gondolatok ezek az álomra, hiszen a holnap mást hozhat majd.

Felkelek és elindulok melóba, zsebembe az érme, kezembe a kardom szorongatom… érzem mit kell tennem. Eldobom az érmét. Nincs rá szükségem, nem hozz se szerencsét se jobb jövőt… az amire igazán szükségem van az a jobb kezembe szorított Lélekkard.

Csörög a telefonom. Furcsa engem senki nem szokott keresni, felveszem és egy állásinterjúra hívnak… ez egy olyan állás ami mellet lesz időm fejlődni, jobbá lenni…

- Mondtam, a legtöbb ember akarta a Világot szolgálja, de vannak olyanok akiknek az AKARATÁT a Világ szolgálja…

A kép véget ért, ez újra a saját testem, de egy igen tanúságos Léleklenyomat volt ez… úgy fest a Sorsnál olykor tényleg erősebb az akarat…