Ez egy nagyon régi novellám, még a Szolnoki időszakomból :)
Egy Angyal születik
Reggel van. Fekszem a
földön és az eget nézzem. Kezemben egy törött díszkard. A vér lassan rá szárad
és már nem tudom, hogy is fogom én ezt leszedni. Bár ezen már nem kell
gondolkoznom… haldoklom.
Az
éjszaka nagyon hosszú volt. Felhívott egy régi szerelem. Bajba került. Nem
gondolkoztam, felvettem a kabátom és indultam is hozzá. Bántani akarta egy
gonosz ember. Valaki aki nem volt olyan mint én… valaki aki nem tudta elengedni
akkor, amikor érezte, hogy menni kell. Ezzel a kiélezet díszkarddal fenyegette.
Akkor értem oda amikor épp készült rávágni egyet. Közéjük ugrottam… A hátamba
hasított a fájdalom de nem érdekelt. Láttam hosszú idő után az arcát. Fájt a
seb, de jobban fájt az amit a szemébe láttam… Félt…
Meg akartam védeni bármi
áron. A hátamba éles fájdalom volt, a seb mély lehetett. A kezét megragadtam és
addig szorítottam amíg a kard ki nem hullt a kezéből. A vér lassan csurgott le
a hátamról. Egy ütés, ennyi kell, hogy elmenjen. Egy jó ütés és elmegy. Egy
ütés és Ő biztonságba lesz.
Minden erőmet összegyűjtve
találtam el. Éles reccsenést hallottam onnan ahol eltaláltam. Hitetlenséget
láttam a szemében és rengeteg fájdalmat amikor elfordult és futva menekült. Még
talán sziszegte, hogy nem egyedül jön vissza, de nem érdekelt. Csak Ő
meneküljön el, amíg Ő biztonságban van addig minden rendben van.
Összecsuklott a lábam. Fel
kell állnom. A kardot kézbe vettem. Támaszkodnom kell ahhoz, hogy felálljak és
rá nézzek. Azt akartam neki mondani, hogy minden rendben, nincs semmi baj. Én
itt vagyok nem lehet bajod. De a hangom cserbenhagyott. Forogni kezdet a világ,
talán a hátamból túl sok vér folyt ki. Rá néztem. De a szemébe hírtelen
megláttam egy árnyat elsuhanni a hátam mögött.
Hogy a kiáltását hallottam
először hogy vigyáz? Vagy csak megéreztem mit kell tennem? Már magam se tudom.
Azt tettem amit az ösztöneim súgtak. Fordulás közben hátra csaptam a kardal.
Egy vascső suhant el az éjszakában. Az ismeretlen támadó szemébe félelmet láttam.
Nem tudom mit láthatott a szemembe. Talán rá jött arra amit én már rég tudtam.
Bármi áron megvédem.
Még
több alak bontakozott ki a sötétben. Mind kezében volt valami. Díszkardok,
kések és csövek néztek felém. Majd egy ismerős hang gúnyolódót rajtam. Nem
igazán értettem mit mond, de nem is érdekelt. Csak Ő érdekelt. Halkan mondtam
ki hogy fuss… Elindult végre innen.
Csak
még egy kicsit kell tartanom magam. Ha kibírom addig amíg biztonságba nem ér
akkor nem lesz baj. Harcoltam ahogy csak tudtam. Hiába voltak többen, hiába
folyt el minden csepp vérem. Én csak küzdöttem, vágtam, ütöttem, rúgtam. Minden
szédülés közt volt néhány percem. Már csak néhányan álltak a talpukon. Rám
törtek. Egy csapással küldtem földre őket. De sietnem kell…
Elindultam
arra amerre Ő is. Tudom, hogy már biztonságba van. De mi van ha többen is
vannak? Meg kell védenem. Lépek előre egyik láb a másik után. Összeesem és a
felkelő napot nézzem.
Reggel
van. Fekszem a földön és az eget nézzem. Kezemben egy törött disz kard. A vér
lassan rá szárad és már nem tudom, hogy is fogom én ezt leszedni. Bár ezen már
nem kell gondolkoznom… haldoklom.
Csak Ő
jár a fejembe. Vajon jól van? Mi miatt találkozott ezzel a rossz emberrel?
Gondol most rám? Nem érdekkel, hogy meg halok. De Ő élje túl, ne legyen baja.
Régen megfogadtam neki, hogy megvédem. Kudarcot vallottam.
Még
egyszer kinyitom a szemem. A nap arany sárga fényei a szemembe süt,
elszédültem. Földre estem. Hideg járja végig a testem. Elnehezül mindenem.
Minden sötét, minden békés. Egy halk hangot hallok a semmiből. Ő hív engem.
Bajban van. Csak még most. Csak most adj erőt. Csak most kérek erőt aztán vége.
A sötétséget megtörte a fény. Láttok de a testem már nem érzem. Egy vagyok a
mindennel, egy vagyok a fénnyel.
Az ő
hangját hallom. Rá gondolok és ott vagyok. A srác aki elkezdte ezt az egészet
fegyvert tart rá. Egy lövés. A golyó útját állom. Energia vagyok. Nem állhatom
útját. Meg akarom Őt védeni. Ő volt nekem a minden. Az energia foszlány ami én
vagyok testet ölt. Anyagtalan fényforrás vagyok. A golyó elolvad és szétfolyik
a földön. Megindulok a támadó felé. Falnak taszítom. Elájul, de tudom hogy soha
többé nem fogja Őt bántani.
Egy dolgot mondhatok neki. Utána
eltávozom innen s az leszek ami már rég óta bennem él. Az Ő őrangyala. Egy
mondat. Lehet, hogy nehéznek tűnik, de én már tudtam mit kell mondanom
„ Nem számít merre jársz, én mindig
vigyázni fogok rád…”
