Van egy Angyal kinek egyszerű a feladata, levenni az álarcot arról, ki gyáván mögé lapul. Ez az Angyal olykor leszáll, s letépi a hamis arcot, megnézve mi is van a felszín alatt.
Útra kelt hát az Álarcok Angyala, megnézi van-e még szükség rá e modern korban, hol mindenki lassan a világ előtt éli életét, legyen akár magán, akár közügy a hír.
"Merre is menjek?" Kérdezte magától az Angyal, majd eszébe jutott, hogy talán egy Apa, ki az új nemzedék mintája. Hiszem az apák kik fiúknak utat mutatnak, s lányuk védik. Talál is egy apát, ki a környezete szerint a legjobb atya kit a hátán hord a föld. Szomszédai azt látják Ő az akiről minden apa példát vehetne, kinek a legszerencsésebb gyermeke.
Nézi az Angyal még se érti... "Vakok ezek? Hát nem látják? Arcán az Álarc, megpiszkálom hát". Oda is megy az Angyal és épp azt hallgatja, miként dicsekszik az Apa:
"Hát igen én mondom nektek, családom remek és nincs mit rejtegetnem. Az asszonyom szeret, a fiam tisztel, s a lányom csodál. Nincs is jobb apa nálam kerek e vidéken". Mosolyog az Angyal s csak ennyit felel "Beszélj hát, de most igazat mondj ám". Az Apa megremeg s szájából az igazság megered "Rég nem áll már fel az asszonyra, hisz csak egy ócska szuka. Olyan TÁRGY mit már dugni se tudok, s unnom már a képét s ráncos testét. Félre is járok szinte minden este, hisz fiatal punci mire vágyik kis fejem. Emberként rá se tekintek, de dugni jó, s ez a lényeg. A fiam meg távol áll már tőlem, hisz lassan férfi, s nincs mit titkolnom, rég lehagyott már... de ha ezt meg tudja akkor hogyan is lennék ÉN a férfi? Soha meg nem mondanám neki mit és érzek, hisz félek, ki ismeri mit is érzek az bánthat, s a fájdalomnál jobban semmitől nem félek... A lányom meg ostoba olyanhoz menni ki NEKEM hasznot nem hozna. Miért nem érti meg? Tegye szét a lábát egy gazdag srácnak, s jó apja új kocsival járhat.
Nézi az Angyal mit is takar, az álarc mi a világ elől eltakarja.
Gondolkozik az Angyal, merre is menjen, talán egy Anya? Igen, egy Anya jó lesz, hisz ő a család tüze, ő nevel, s ő érez. A táptalaj miből a jövő meríthet. Talál is egy Anyát, ki mindennél büszkébb okos fiára, ki jól sportol és remekül tanul. "Az ÉN fiam a legszebb és legügyesebb, nincs is anya ki nálam boldogabb lehet." Csak int az Angyal s az igazság a felszínre tör, mit nem láthat a világ. " Szomorú és boldogtalan vagyok már lassan évtizedek óta, hiszen semmit nem értem el mit magamnak célként kitűztem. Férjem s szeretem, de hát mit tegyek én csak egy gyermekre vágytam ki végre szeret. Magamnak szültem és magamnak nevelem, hadd legyen olyan milyen én soha nem lehettem. S ha nem ezt akarja? Hát kit érdekel, én vagyok az anyja azt tegye amit én mondok neki, hisz én szültem, s ha ez se segít megy a pofon, mert az élet kemény. Ha meg majd erősebb lesz mint én? Érzelmileg bármikor zsarolhatom, mert igazi sikerek nélkül, ha önállóság legkisebb szikráját is kiverem, nem áll meg a maga lábán és mindig szüksége lesz az édes anyjára"
Nagyot gondol az Angyal, s új ötlete támad. "Olyanhoz megyek ki álarcban járásból él, ő talán majd tudja, hogyan kell levenni ha már kialudt a lámpa". Meg is találja az Angyal korunk egyik nagy színészét kinek épp egy nyilatkozatát hallja éppen. "Ez az új film nagyon jó, teljesen büszke vagyok magamra és a stábra. Persze ehhez az is kellet, hogy ennyire kiegyensúlyozott legyen az életem..." Az Angyal ezt már nem bírja, s egy új csapóval az igazságra hangolja. " Kérlek menjetek innen! Én félek! Lassan már túl öreg leszek nektek, hisz a tiniknek mindig új bálvány kell... ott az az új srác kivel a versenyt fel nem vehetem... és szerelmes se lehetek, hisz senki se ismerheti milyen is vagyok valójába, így soha nem talál rám már az kinek én vagyok a párja. Folyton csak üres és sivár nőkel láttok, mert figyelnem kell arra mit írnak az újságok... kérlek titeket, hagyjatok élni! Ne bántsatok többet, hadd legyek már végre önmagam, hadd ne keljen tovább félelembe éljek! Csak alkotni akartam... de a színpad helyet már az életbe kell szerepet játszanom..."
Gondolkodik az Angyal merre is menjen, de meg lát egy lányt kinek arca csodás. Nézi az Angyal azt a testet, emberi szemmel nézve ez a test remek, van mell, de has nincs, formás kis popsi pihen két hosszú lábon, s ki ezen túl jut annak ott vannak azok a szemek, mikbe elveszni érdemes. " Oh hát én csak egy egyszerű lány vagyok, ki kedves és egyszerű és azt keresem ki igazán szeret." Az Angyal arcán már ott a mosoly s csak legyint... türelmesen várva a lány igaz szavát. "Imádom a pasikat kik mindent megtesznek, s néha még a szám se kell kinyitnom. Az teszik amit én akarok, s én mindent akarok. Enyém lesz az egész világ, hisz szép az én kis puncikám. Ha kell szopok s a végén még le is nyelem, de néha egyszerűen kézzel kiverem. Ha van pénze megtartom még ha az ágyban maga a borzalom. De kit érdekel, ha szép kis testemen új ruha van, tárcámba meg súlyos bankók ropognak? De félek néha, mert fogy az időm... lassan én is csak egy vén lány leszek, olyan kiknek a férjét most ágyamba fogadom. De időm még végtelen, s én mindent megteszek, csak pénz legyen és biztonság és szeressék a testem... mást úgy se fognak nézni, hisz a személyiségemmel nem lehet kefélni"
Az Angyal most egy srácra néz ki csak halkan csodálja a lányt, még szavát se hallja mégis látja, ez is csak egy Álarc, hát ide vele. A srác csak halkan ennyit mond. "Végre elismerne a világ, ha egy ilyen nőt csókolnák. Végre büszkén néznének a haverok, hogy milyen jó nőt fogtam most. Kit érdekel, ha a szövege béna, ha ilyen a popsija?"
Megy az Angyal tovább, s már épp feladná mikor egy mondat üti fülét... "... már hogy ne lennék boldog? Hiszen lvl 65 a paladinom" Az Angyal már sejti mi lesz a vége, de ez az álarc mögé is benéz most. "Miért élném a saját életem, hisz az béna! A gépen előtt lehetek én a hős ki a világot óvja, de a valóságba én vagyok a béna..."
Csalódottan ül az Angyal a folyó parton s gondolkozik, van e olyan kin nincs Álarc? Ekkor lát meg egy férfit kinek arcán ott egy mosoly, pedig nincs senki ki arcát lesné. Nincs senki kinek megjátszhatná magát ő mégis mosolyog. Oda megy hát az Angyal és megkérdezi:
-"Miért van az arcodon mosoly?"
- " Miért ne lenne?" kérdez vissza a férfi okosan
Nézi az Angyal.... se meglepetten látja, nincs rajta álarc. Szemével megnézi múltját, s a fájdalom az ő szívét is bántja.
- " Jó okod lenne álarc mögé bújva sírni, s nem pedig ilyen őszintén nevetni..."
-" Álarc? Olyat már nem hordok, egy időbe volt, de eldobtam, mert én én vagyok s jót csak magamnak adhatok. Szeretem magam és szeretem a világot"
-"De hát én látom a múltad, a fájdalmad..."
-"A múlt fájdalmából már tanultam, s miért vágna olyan kés minek már élét elvettem?"
-" De hát a legtöbb ember nem ilyen?"
- " Az a legtöbb ember én meg én vagyok... béke van a szívembe, s béke van a testembe"
Az Angyal elégedetten búcsút int, hiszen célját elérte. Talált valakit akin nincs álarc, ki megharcolta már a harcát és félelmei ellenére büszkén belevágott mindenbe, ezzel igazi erőt szerezve. Gondolja magába az Angyal, talán egy szép napon minden ember ilyen lesz. Megértik végre, hogy boldogságuk kulcsa önmagukban lelik és mernek lépni még akkor is ha a félelemtől a lábuk remeg is. Mert mindenki fél, csak páran vannak kik félelmeik ellenére is bátran lépnek hiszen senki nem születik hősnek, csak egy percre kell bátornak lenni... egy percre kell bátornak lenni és szembe nézni mindennel.... hiszen nehéz az első lépés, de még a második is, a harmadik se könnyebb és a negyedikkel is csak a baj van... de sok lépés után enyhül a teher és már mindig bátor leszel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése