A távolban, messzi tőlem láttok egy árnyat, olyat kit látva még így messziről is libabőrös lett a hátam. Csak nézzem, csak nézzem egy helyben állva, de bárhogy meresztem, szemem sehogy sem látja. Dobog a szívem, s félek, vajon ki is az akit nézzek? Vajon, ha közelebb lépek, rám veti magát, s rövid életem végét okozza majd ez az ismeretlen Árny?
Milyen is lehet, ő ott a távolba.... hiába nézzem innen nem látom, csak azt, hogy erre néz és valamire vár.... talán arra, hogy a távolság csökkenjen és azokkal a hosszú lábbakkal utánam eredjen? Csak egy apró lépést, ha tennék felé, talán eldőlne végre, vajon-e perc lesz-e a végem.
Egy apró lépés az Árny felé, félénken, erősen remegve... egész apró, mint semmi nem is lenne... neked talán kedves, ez a lépés fel se tűnne, nekem mégis olyan mint ha egy teljes világ lenne...
Az Árny nem mozdul, nem árt, csak egy helybe áll és vár.... talán rám vár? Nem tudom, mégis úgy érzem ideje lassan még egy lépéssel felé haladnom.
Kicsit már jobban látom, de még így is csak Árny, mi nézz felém, s csak áll...
Lépés lépést követ és egyre jobban látom, az Árnyat, mi vár... Határozottan áll, kiállása délceg de mégse félceg, magabiztos, de nem lennéző... olyan ismerős, de mégsem lehet.... hát közelebb lépkedek...
Egyre tisztábban látom, ki is az én Árnyom. Már látom száján a mosolyt, a szemében a ragyogást... a békét a szívében, s a célt a szemében. Ott áll és csak rám vár, néz felém és hangosan nevet, mert látja rajtam, hogy végre le esett...
Az árny nem más, mint az akivé váltam mikor bizonytalanságom legyőzve megtettem azt a bizonyos első lépést az ismeretlenbe... Egy olyan jövő képe miben ott a béke, ahol nincs már harc, hol egység van, mert rá leltem a kincsre, mi lelkem mélyének igaz fénye. Hit a jövőben, hit a jelenben, hit abba ki a tükör előtt állva ragyogó szemmel látja a képet.
Örülök,hogy megtaláltad :)
VálaszTörlés