Árny a távolban

A távolban, messzi tőlem láttok egy árnyat, olyat kit látva még így messziről is libabőrös lett a hátam. Csak nézzem, csak nézzem egy helyben állva, de bárhogy meresztem, szemem sehogy sem látja. Dobog a szívem, s félek, vajon ki is az akit nézzek? Vajon, ha közelebb lépek, rám veti magát, s rövid életem végét okozza majd ez az ismeretlen Árny?
Milyen is lehet, ő ott a távolba.... hiába nézzem innen nem látom, csak azt, hogy erre néz és valamire vár.... talán arra, hogy a távolság csökkenjen és azokkal a hosszú lábbakkal utánam eredjen? Csak egy apró lépést, ha tennék felé, talán eldőlne végre, vajon-e perc lesz-e a végem.
Egy apró lépés az Árny felé, félénken, erősen remegve... egész apró, mint semmi nem is lenne... neked talán kedves, ez a lépés fel se tűnne, nekem mégis olyan mint ha egy teljes világ lenne...
Az Árny nem mozdul, nem árt, csak egy helybe áll és vár.... talán rám vár? Nem tudom, mégis úgy érzem ideje lassan még egy lépéssel felé haladnom.
Kicsit már jobban látom, de még így is csak Árny, mi nézz felém, s csak áll...
Lépés lépést követ és egyre jobban látom, az Árnyat, mi vár... Határozottan áll, kiállása délceg de mégse félceg, magabiztos, de nem lennéző... olyan ismerős, de mégsem lehet.... hát közelebb lépkedek...
Egyre tisztábban látom, ki is az én Árnyom. Már látom száján a mosolyt, a szemében a ragyogást... a békét a szívében, s a célt a szemében. Ott áll és csak rám vár, néz felém és hangosan nevet, mert látja rajtam, hogy végre le esett...
Az árny nem más, mint az akivé váltam mikor bizonytalanságom legyőzve megtettem azt a bizonyos első lépést az ismeretlenbe... Egy olyan jövő képe miben ott a béke, ahol nincs már harc, hol egység van, mert rá leltem a kincsre, mi lelkem mélyének igaz fénye. Hit a jövőben, hit a jelenben, hit abba ki a tükör előtt állva ragyogó szemmel látja a képet.

A beszédhibás kisgyerek óviba megy

A beszédhibás kisgyerek óviba megy

I fejezet

Nehéz kezdetek

Írta: Nagy Zoltán

Megjegyzés: Halovány segéd fogalmam sincs, hogyan kell jelenetet írni, de hol gátol az engem, hogy olyat csináljak amihez nem értek?

- Kezét csókolom drága Óvodapedagógus hölgy, az lesz az önök intézményébe az első napom, remélem nem okoz semmilyen problémát, hogy teljesen önállóan érkeztem meg a nyitás napjára.
- Te kölyök, hol vannak a szüleid? De próbálj meg kicsit érthetőbben beszélni, mert egy szavadat nem értem...
- A szüleim elengedtek, teljesen egyedül, mivel az átlagosnál jóval magasabb az intelligenciám, remélem az integrálódásomba nem fog negatív irányba reflektálni.
- Te Judit! Ennek a kölyöknek valami "intelligenciája" van! Az fertőző?
- Hogy mi baja van? Kicsim elismételnéd?
- Áh ne is próbálkozz Judit, teljesen érthetetlenül beszél...
- Nos, megpróbálom definiálni önöknek a jelen helyzet különlegességét. Jelen helyzet szerint az én racionális és emocionális értelmi színvonalam legalább 25-30 évvel a korom előtt jár.
- Te Judit, lehet, hogy ez a gyerek valami emós családból jött?
- Én aztat nem tudom, de biztos ami biztos a tízóraihoz, csak műanyag kést kap.
- Kedves pedagógusaim, szeretném még tolmácsolni szüleim kérését, miszerint a vallási tekintettbe, lehetőleg ateista nevelést kapjak, mivel szerintük a dualisztikus vallásrendszerek már idejétmúltak.
- Te Judit ennek megint valami baja van. Ez autista... Mi az?
- Jaj te, tudod, volt abba a filmbe, azzal a színésszel és akkor olyan vége volt, hogy na...
- Jaaaa az a színész aki abba játszott azzal a másik pasival?
- Az az...
- Sajnálattal szakítom félbe, az önök rendkívül érdekes beszélgetését, de azt hiszem, koromból kifolyólag még nem teljesen tudom irányítani a záró izmaimat. Mélységesen röstellem, de szükségem lenne az önök fizikai kontaktusára, ennek az számomra elég megalázó probléma sikeres megoldásához.
- Te Judit, én nem értem mit mond ez a kölyök, de ez beszart! Én tisztába teszem, te meg hívd azt a logopédust, hogy csináljon ezzel a kis beszédhibás lurkóval valamit mert én aztán egy szavát nem értem...