Egy nap a Férfi az állomáson sétált mikor érdekes jelenségre
lett figyelmes. Egy idős, idegen akcentusú Hölgy pénzt akar adni egy kétségbe
eset fiatal Nőnek, de ő büszkeségből nem fogadja el.
Ott állt a Nő lépkedve
egyik lábáról a másikra magánnyal a szemében, miközben a hölgy győzködi, hogy
fogadja el a pénzét és menjen el onnan. Amikor a férfi a közelükbe ért az idős,
hölgy megszólította.
- Fiatalember, itt ez a marék pénz. Vigye el ezt a
szép lányt egy közeli kávézóba, nézni is rossz, ahogy itt toporog.
A Férfit megállásra késztette a hölgy akcentusa és meglátta
a kezébe a pénzt. A néhány magyar bankjegy mellett ott volt egy marék más
idegen érme is. Apró könnyű szögletes érmék melynek értéke nem lehetett valami
sok, mégis volt benne valami különleges, pont mint a magányos lány szemében. A
férfi elvette a pénzt majd az egyik érmét leszámítva mindet visszaadta a
hölgynek.
-
- Köszönöm, hölgyem, de nincs szükségem az ön
pénze, sajátomból is megtudom hívni ezt a szép nőt, már ha van kedve hozzám csatlakozni
egy italra. Viszont ha megengedi ezt az
egy érmét megtartanám.
A magányos lány, ki eddig végig csendben állt kíváncsisággal
arcán és hangjában a Férfi mellé lépet majd megkérdezte tőle.
- Minek neked ez az értéktelen érme?
A Férfi mosollyal arcán válaszolt.
-
- Hogy mindig emlékezzek erre a Hölgyre…
Majd bele karolt a lányába, és ott hagyták a Hölgyet
mosollyal arcán, és hálával a szemében…
