Az ok amiért ritkán játszom a gitáromon

Sajnálom Karen

Oly ritkán veszlek kezembe
Pedig mindig te jársz fejembe

Oka ennek olyan egyszerű
Mi mindig belülről tőr elő

Játszanék én mindig vidám dalokat
S tanulom bőszen az akkordokat

De vidám dallam helyett
Mást diktál a lelkem

Mikor húrod lágyan lefogom
Szomorú dallam jön ki torkodon

Egy bús dal, pár szomorú hang
Keserves érzés, mi belülről mar

Ezért félek rajtad játszani
Mert lelkem fog rajtad látszani

A vidám szemek mögött
A szomorúság már örök

A húrjaim hangja mindig igaz
Mert bent még nincs meg a vigasz

Szomorú

Szomorú

Azok a régi szép napok
Mikor ott voltam karodon
Lágyan fújt a tavaszi szelő
S csak ritkán hullott az eső

Álmomba még itt élek
Mikor nem is félek
Nem is sejtve mi a végzeted
Lassan elérve utad végéhez

De a reggel már itt van
S mindent elragad

Most is fúj a tavaszi szelő
A felhők is ritkán bújnak elő
S olykor mégis esik az eső

A nap rád már  egy helyen lel
Mi szívemnek örök teher

Bár itt a tavasz szele
Lelkemnek nincs ereje...

Az Oltalmazó Csókja

Az Oltalmazó Csókja

Írta: Nagy Zoltán

Miről is szól ez a történet? Sok féle képen megénekelték már hősök szerelmét, legendák érzelmeit, de kedves olvasó ez az én történetem. Egy oltalmazó csóké amit egy Angyalvérű lehelt egy földi ajkára azzal az ígérettel, hogy örökké megvédi.

Angyalok és Démonok már rengetegszer harcoltak az emberiség történetében, hol valóságosan, hol csak mint érzelmek. Jing és Yang, Jó és Rossz, Pozitív és Negatív, földi fogalmak mik az Angyalok és Démonok csatáját hívatottak jelképezni. Viszont minden forduló pont idején az Angyalok leszállnak, s a Démonok megjelennek. Egy ilyen leszállás után keletkeztek a leszármazottak. Olyan emberek akik egykor valamelyik oldal mellet a végsőkig harcoltak, ők kapták meg a vér ajándékát mely ezek után generációról generációra szállt, időnként halványan máskor mindennél erősebben megmutatta magát a vérvonal legerősebb képviselőjében. Az Angyalvérűek olykor már születésükkor felvonják magukra a figyelmet, nem kell nagydologra gondolni. Annyira csupán, hogy nem hordozzák szüleik genetikáját, csak nagyon árnyaltan. Az Angyalvér felülírja az emberi genetikát, s az első generációra formálja a gyermeket. Egy ilyen Angyalvérű csókjáról szól ez a rövid kis történet.

Létezésem egyetlen célja, hogy a védencem az Oltalmazóhoz juttassam. Egy Csók vagyok amit a szerelem pecsétje hozott létre, ezzel védve azt ki az Angyalvérűnek kedves. Amint eljön a Démonok órája, én a csók fényből és az utolsó csók emlékeiből megszületem és teszem mire rendeltek.

Timi veszélyben van, a démonok rátörtek és én megszülettem. A fény ami a szobát átjárja létezésem alapja mindennél szebb. Az ajtó min nincs ajtó, oh istenem hányszor átkoztam, miért nem lehet annak a szobának ajtaja? Az ágy amin lopott órákat töltöttünk és filmeket néztünk, az én kis szerelmi fészkem ahová vissza vonultam a világ bajaitól. Talán csak a rám törő démonoktól nem vettem észre, hogy valami nagyon nincs rendjén.

Egyszerű sorkatona démonok, a hadtestük legalja. Impek… Ha egy imp megsérül még arra se méltatják, hogy helyre hozzák, a Démonvérűek álmukba is erősebb démonokat idéznek, miért is pazarolnák rájuk az erejük? Amúgy is egyes démonok kedvenc csemegéje az imp husi. Egyes Démonvérűek szerint nincs is nagyobb büntetés mint ha a démont impé fokozzák le.

Négy ilyen senki tört az én szerelmemre? Ez már rám nézve sértés, azt hinném a szagom ami rá ragadt többet vonz ide. Egy fénylöket elég volt a száműzésükre. De az igazi neheze csak most jött.

- Timi, szerelmem. Ne félj itt vagyok veled, elvezetlek a valódi énemhez, ott teljesen biztonságba leszel.

- Diego mit csinálsz te itt?

Számomra csak most vált világossá a helyzet. Arca másabb volt mint a legutolsó csókunkkor. Vékonyabb volt és mint ha idősebb is lenne pár évvel? Nem tudtam újonnan észre vett felfedezésemen tovább ábrándozni mert észre vettem, hogy az én helyemen most egy másik férfi fekszik.

- Ő ki? – tettem fel neki az egyszerű ám de annál kifinomultabb választ igénylő kérdésem.

- Ő a párom. Csabinak hívják és már lassan 2 éve vagyunk együtt. De most arra válaszolj, hogy te, hogyan kerülsz ide?

- Itt valami hatalmas baj van. A legutolsó emlékem az, hogy a vonatnál átölellek és megcsókollak. Utána itt vagyok. Szerelmem erejével hoztam létre ezt a pecsétet, hogy megvédjen. Mi történt?

- Dobtalak.

- Személyesen?

- Nem…

- Így már értem, búcsúcsók vagy érintés nélkül nem tudom módosítani az emlékeket amik a pecsét feltörésére kapok. Várjunk, ez az a Csabi akivel csak a munkahelyeden ’’csak’’ barátok vagytok?

- Igen

- Értem, a szerelem tényleg vakká tesz

Ekkor tettem meg a következő lépésem. Felvettem a kapcsolatot jelenkori önmagammal. Sajnos mint egyszerű pecsét nem tudok hozzá jutni a jelenkori emlékeimhez, de meg tudom határozni a helyzetem és az erőm nagyságát. Ez a pecsét dolga. Felmérni, az Oltalmazó helyét és meghatároznia érdemes-e most oda vinni a védencet, vagy várjon még némi ideig.

A távolság alig száz kilométer, de ami igazán lenyűgözött az nem más mint a jelenlegi erőm. Hatalmas növekedésen mehettem végbe mert a pecsét ereje meg se közelíti a mostani állapotot. Mi történt velem, hogy így megerősödtem lelkileg? Amíg meg nem éreztem jelenlegi erőmet addig úgy véltem, egység irányító lehetek, esetleg egy kisebb tábor vezetője. De az erő amit éreztem magamba egy Hős ereje.

- Timi, mennyi idő telt el a szakításunk óta?

- 2 év körül belül – arcán valami furcsa szégyen érzetett láttam.

- 2 éve? Akkor nem sokat vártál utánam, pedig a legutolsó emlékeim közt az van, hogy évekbe telne a kipihenésem.

- Sajnálom, amit tettem.

- Ne sajnáld, aminek meg kellet történnie az megtörtént.

- Félre érted Diego, nem azt sajnálom amit tettem… Azt sajnálom amikor és ahogy tettem…

- Mit tettél? – hirtelen nagyon rossz érzés fogott el.

- Nem akarok beszélni róla, ezt már lezártam magamba. – mondta bár az arcán nem ezt láttam.

- Rendben, akkor vázolom mi a helyzet. Elviszlek titeket a legbiztonságosabb helyre amit érzek.

- Minket? – kérdezte Timi döbbenten.

- Igen, titeket. A pecsét része, hogy mindenkit meg kell védenem akit szeretsz.

- Ezt nem biztos, hogy akarjuk. – Most szólalt meg először Csabi mióta itt van. Igazából még soha sem láttam, ezért is vettem szemügyre. Nem magasabb nálam, nincs hosszú haja és már bőven harmincas éveibe járhat. Arca határozott vonásokat sejtett, bár őt elnézve nem értem mi történhetett. Rá lettem leváltva? Elég instabil vagyok, de azért kérlek… Timi arcát kezdtem nézni és hozzá folytattam szavaim.

- Nézd, vagy velem jöttök, vagy itt haltok meg. Jelenlegi énem ereje hatalmas és magamat ismerve úgy is megvédelek téged, bármi is történt kettőnk közt. Ismerem magam, mindig megpróbálom helyre hozni az emberi kapcsolataim.

- Nem tudod, mit tettem… Nagyon megharagudtál rám és meg is értem.

- Mit tettél?

- Nem mondhatom meg, veled megyünk, de ne kérd, hogy elmondjam. – Szeretem ezt a nőt, nem feszegetem tovább.

- Rendben, nagyjából száz kilométert kell mennünk Keleti irányba, jelenlegi ismereteim alapján most Debrecenbe lehetek. Mennyire komoly a helyzet?

- Eléggé – meglepő módon Csabi határozottan válaszolt. Majdnem lemészárolta őket néhány imp és ilyen nyugodt? – Az mellék utakon lehetetlenség közlekedni, a főbb utakat pedig a hozzád hasonlók tartják védelem alatt, mi is épp egy menekült táborba tartunk.

- Van valamilyen gépjárműved?

- A vész kitörésénél elloptam a pékség kocsiját. Abba pakoltunk össze és akartunk elindulni nyugatnak.

- Rendben pattanjatok be és irány kelet.

- Nyugatra megyünk. – Mondta halkan Timi

- Nem mehetünk arra, én keletre vagyok és ott tudlak oltalmazni.

- Vele megyünk- Mondta Csabi ellentmondást nem tűrő hangon.

Miért is lepődők meg azon, ha egy pékséges kocsiba pékárút találok. Ezzel a viccel próbáltam oldani a hangulatot, de úgy érzem valami komoly lehet itt ami nagyon elnyomja a jó hangulatot. Ekkor villant be valami.

- Timi, ugye Ő jól van? – De választ már nem kaptam.

Az út hátra lévő részében Timi egyedül utazott hátul a raktérbe míg én elől kettesbe Csabival. Nem sokat beszélt, de így legalább van időm gondolkozni. A világ amit úgy szeretek teljesen össze omlott. A kis város ahol egykoron kéz a kézbe sétáltunk most romokba, se nem csak az épületek, hanem szívemben a szerelem is kezd veszélybe lenni. Impek és alsóbb rendű démonok portyáznak az utcákon. A város határig egy tucattal végeztem, de sajnos most nem állhatok neki felszabadítani a várost. Sajnos csak egy emlék vagyok korlátozott erővel és idővel. Mi miatt nem jöttem még el ide személyesen, hogy megmentsem a várost? Nem tudtam ezen tovább gondolkozni, mert két Angyalvérű jön felém, a főút elején. Már messziről megismernek és vigyorogva jönnek felém.

- A Hős, személyen? A képeken magasabbnak és erősebbnek tűnsz és mi történt a kis szakállkáddal?

- Van szakállam? Azt a rohadt… végül csak rá vettem magam. Én nem a hős vagyok, illetve a hős egy Oltalmazó Csók pecsétje vagyok. Nem igazán értem a helyzetet, de el kell jutom Debrecenbe és találkoznom kell magammal. Még 3 napig vagyok aktív.

- Semmi probléma, menny itt végig, ott vagy alig 2 óra alatt… De kiket viszel?

- A volt barátnőm utazik hátul.

- Az a nő aki két éve dobot miközben te…

- Elhallgass – vágott hírtelen közbe Csabi. Arcán félelem és idegesség ült ki. Itt valami csúnya titok lappang.

- Rendben hallandó, mi nem mondjuk el, de alig 2 óra múlva úgy is minden kiderül. A Hős pedig nem véletlen lett hős. Ő egymaga zárta be a Hajdú-Bihari démonportálok nagy részét és takarította ki a démonoktól a megyét. Egész Debrecent alig 4 óra alatt pucolta ki egyedül.

- Nincs ennyire erős, ez csak mese – Csabi arca mégis arról árulkodik, hogy elhiszi. Ennyire erős lennék?

- Köszönöm az útba igazítást, mi most megyünk, hogy találkozzunk velem. Fura egy helyzet mi?

- Egy biztos, a humorod nem sokat változott… Jó utat és kedves kis pecsét előre sajnálom mit is kell majd megtudnod a védencedről.

Mit tehetett Timi amit még azok is soknak tartanak akik nem is ismernek közelről? Legalább is remélem, hogy a barátaim felismerik, hogy mikor vagyok én ott és mikor egy pecsét. Amúgy meg egy egész megyét egyedül? Amíg nem éreztem a saját hatalmam addig azt mondtam, hogy lehetetlen. De így már vannak kétségeim.

- Nézd Csabi, tudom, hogy nem kedvelsz mert hát én vagyok a volt pasi. De mond el mi folyik itt.

- Timi megesketett, hogy nem mondom el…

- Úgy látom még mindig makacs és határozott

- Ő már lezárta… De te sokáig nem tudtál tovább lépni, de már fél éve nem hallottunk rólad.

- Hát nem a nagy lezárásaimról vagyok híres. Timi meg ha lezárja akkor lezárja… őt ismerve megmakacsolta magát, ezért se akar velem beszélni… Tényleg, milyen hónap van?

- Január.

- De hát nyári meleg van? Ez hogy lehetséges?

- Állítólag a sok démoni kapu miatt van…

- Remek, imádom a nyarat, lehet rossz oldalon harcolok?Mint várható volt a humoromat nagyon sok ember nem érti. Az út további részében csendbe voltunk amíg meg nem érkeztünk Debrecenbe. Óriás kráterek és átrobbantott épületek. Úgy látszik tényleg nem csak mese. Hős vagyok. A városba akik megismertek hősként bántak velem és irányítottak a nagyerőd szívébe. Ott van a táborom.

Egy sátor, előtte egy kis pad rajta egy gitárral. Nocsak, hát erre is rá vetem magam? Timi kiszállt a furgonból. Már érzem magam. A jelenlétem páratlan. Mitől lettem ilyen magabiztos? De ami igazán meglep az a belső egyensúlyom. Végre megéreztem, hogy itt vagyok. Tudom, hogy kivel jöttem és harag lobban a szívembe. Mit tehetett Timi ami miatt így bedühödtem? Végül végre megláttam magam, erősebb testalkat, szélesebb váll és az arcom? A kis kecskeszakáll jót tett, a hosszú hajam is hátra fogtam, de a tekintettem… évezredek bölcsessége és némi harag.

Ahogy ránézett Timire a pecsét feloldott, de még utoljára láttam mindazt ami történt… Hogy tehette ezt? Egyetlen mondatra van még időm.

-Timi, miért? Ha 1 napot vársz...

De mondatom nem tudtam befejezni, már újra az vagyok ami. Egy emlék amit egy Angyalvérű csókja teremtett.

U.I.: Ha folytatom a történetet Az a jelenlegi Diego elbeszélése lesz.